Rióban rajtra kész a magyarok egészségügyi stábja

Rióban rajtra kész a magyarok egészségügyi stábja

2016. 08. 02.
Megosztás

Augusztus elsején, helyi idő szerint 19 órakor megtartotta első csapatvezetői értekezletét a Magyar Olimpiai Csapat.

Fábián László csapatvezető közölte, hogy felállt a teljes központi egészségügyi szolgálat, mely minden nap 24 órás orvosi ügyeletet tart. Ezenkivül gyógytorna, fizikoterápia és masszás lehetőség is várja sportolóinkat a csapat szálláshelyén. A csapatvezető felhívta a figyelmet a holléti nyilvántartás pontos vezetésére is.

Javában zajlik az új tagok választása a NOB sportolói bizottságába. A 23 jelölt között van Gyurta Dániel is. Sportolóink az ebédlő bejáratánál kialakított szavazási lehetőséggel élve segíthetik, hogy ennek a fontos bizottságnak magyar tagja is lehessen. A kandidálók között Gyurta Dániel kampányvideóját itt megtekintheti.

A csapat 12 kerékpárt hozott az olimpiai falun belüli közlekedésre. A kerékpárokat sportolóink már birtokba is vehetik regisztrációt követően.

Az elkövetkező napokban több rendezvény is érinti a magyar csapatot. Augusztus 4-én, helyi idő szerint 14.30 lesz a Magyar Csapat ünnepélyes fogadása, nemzeti zászlónk felvonása. Augusztus 5-én, szintén 14.30 lesz a Magyar Ház megnyitása Áder János köztársasági elnök és Borkai Zsolt MOB-elnök részvételével.

Az asztaliteniszezők számára szokatlan a a türkíz színű asztalok és a csarnok zöld talaja, de még van idő a verseny kezdetéig ezt megszokni. Az evezősök a nagy szél miatt nem edzhettek délelőtt a pályán, így mindannyian szárazföldi edzésen ergométereztek. A kora esti órákban a Juhász, Simon duó már vízi edzést is végzett. A cselgáncsosoknál megérkezett a faluba a -48 kg-os súlycsoportban induló Csernoviczki Éva, edző édesapjával. A lövészek a pihenőtermükben lévő nagy zsúfoltságra panaszkodtak. A tornászoknál Hidvédi Vid 3 gyakorlatot mutatott be lovon, Kovács Zsófia pedig mind a négy szeren edzett. Zsófi első olimpiáján még kissé lámpalázas, de gyakorlatait kezdi szépen összerakni. Vid viszont rutinos versenyző, egészséges önbizalommal várja a versenynapot. Az úszók kétszer is edzettek. Délelőtt az úszás után masszírozás és pihenés volt a program. Este a döntők idejében edzettek versenyzőink.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)