Risztov és Gyurta nélkül is jó magyar szereplés várható Chartes-ban

Risztov és Gyurta nélkül is jó magyar szereplés várható Chartes-ban

2012. 11. 22.
Megosztás

A két londoni olimpiai bajnok nélkül is több magyar érem várható az úszók rövidpályás kontinensviadalán, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg a franciaországi Chartres-ban.

Elsősorban a 25 méteres medencébe kiírt idei Világkupa-sorozat női győztese, Hosszú Katinka igazolhatja, hogy az elmúlt hetekben mutatott remeklése nem a véletlen műve volt, s hogy formája - no meg önbizalma is - rendben van. Erre vall, hogy a bajaiak normálmedencés világ- és Európa-bajnoka hét számban indul.

Érmeket szerezhet a Hosszú mögött Vk-második Jakabos Zsuzsanna is, a férfiaknál pedig Cseh László, aki a rövidpályás Eb-ken eddig 19 érmet nyert, köztük 13 aranyat. A tavalyi, szczecini rövidpályás Eb-n 12 érem volt a magyar össztermés, Cseh a csapat legjobbjaként négyet - három aranyat és egy bronzot - szerzett, így a verseny legeredményesebb férfi úszója is lett.

A 16. Eb-re a kontinentális szövetség, a LEN tagországai közül 35 jelezte részvételét, a szervezőbizottság adatai szerint Chartres-ban 425 úszó - 242 férfi és 183 nő - indul harcba a 40 számban. A LEN 35 ezer eurót oszt szét a legeredményesebb versenyzők között.

Az eddigi 15 rövidpályás Eb magyar éremszerzői:

arany ezüst bronz
Cseh László 13 3 3
Risztov Éva 6 1 1
Gyurta Dániel 4 1 0
Verrasztó Evelyn 3 5 3
Jakabos Zsuzsanna 2 1 3
Verrasztó Dávid 1 2 0
Boulsevicz Beatrix 1 1 0
Mutina Ágnes 1 0 1
Kovács Ágnes 0 3 1
Kis Gergő 0 2 1
Kerékjártó Tamás 0 1 1
Kapás Boglárka 0 1 0
Kovács Emese 0 1 0
Bernek Péter 0 0 1
Biczó Bence 0 0 1
Bodor Richárd 0 0 1
Dara Eszter 0 0 1
Hosszú Katinka 0 0 1
Takács Krisztián 0 0 1

Összesen: 31 22 20

A kismedencés Eb-k abszolút éremtáblázatának élcsoportja (1996-2011):

arany ezüst bronz
Németország 104 99 83
Hollandia 59 33 29
Svédország 53 42 34
Oroszország 44 44 49
Olaszország 44 41 45
Nagy-Britannia 35 48 58
Franciaország 32 27 26
Ukrajna 32 26 23
MAGYARORSZÁG 31 22 20
Lengyelország 25 21 18

A névsor és a program a magyar szereplőkkel:

Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kis Gergő, Kozma Dominik, Pulai Bence, Rákos Patrik, Sebestyén Dalma, Sztankovics Anna, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid

csütörtök:

előfutamok (9.00):
50 m férfi gyors (Takács Krisztián, Kozma Dominik)
50 m női mell (Sztankovics Anna, Sebestyén Dalma)
200 m férfi vegyes (Cseh László, Verrasztó Dávid)
100 m női hát (Dara Eszter)
200 m férfi hát (Bernek Péter, Balog Gábor)
100 m férfi pillangó (Pulai Bence)
200 m női pillangó (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna)
100 m férfi mell
200 m női vegyes (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Sebestyén Dalma)
400 m férfi gyors (Kis G.; Rákos P.)
100 m női gyors (Dara E.)
4x50 m férfi vegyesváltó
4x50 m női gyorsváltó

elődöntök, döntők (16.30-18.51):
50 m férfi gyors (elődöntő), 50 m női mell (ed), 400 m férfi gyors (döntő), 200 m férfi hát (d), 100 m női hát (ed), 100 m férfi pillangó (ed), 200 m női vegyes (d), 100 m férfi mell (ed), 200 m női pillangó (d), 200 m férfi vegyes (d), 100 m női gyorsú (ed), 50 m férfi gyors (d), 50 m női mell (d), 4x50 m férfi vegyesváltó (d), 4x50 m női vegyesváltó (d)

péntek:

előfutamok (9.00):
50 m férfi hát (Bernek Péter, Balog Gábor)
50 m női pillangó (Dara Eszter)
400 m férfi vegyes (Cseh László, Verrasztó Dávid)
100 m női vegyes (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Sebestyén Dalma)
200 m női mell (Sztankovics Anna, Sebestyén Dalma)
100 m férfi gyors (Kozma Dominik, Takács Krisztián)
800 m női gyors (lassú futam)
4x50 m férfi-női vegyesváltó

elődöntők, döntők (16.30-18.45):
800 m női gyors (gyors futam, Hosszú Katinka), 50 m férfi hát (ed), 50 m női pillangó (ed), 400 m férfi vegyes (d), 200 m női mell (d), 100 m férfi mell (d), 100 m női gyors (d), 100 m férfi gyors (ed), 100 m női hát (d), 100 m férfi pillangó (d), 100 m női vegyes (ed), 50 m női pillangó (d), 50 m férfi hát (d), 4x50 m férfi-női vegyesváltó (d)

szombat:

előfutamok (8.45):
50 m női hát (Dara Eszter)
50 m férfi mell
400 m női gyors (Hosszú Katinka)
100 m férfi hát (Bernek Péter, Balog Gábor)
100 m női mell (Sztankovics Anna, Sebestyén Dalma)
100 m férfi vegyes
100 m női pillangó (Jakabos Zsuzsanna, Dara Eszter)
200 m férfi pillangó (Cseh László, Biczó Bence, Verrasztó Dávid, Pulai Bence)
4x50 m férfi-női gyorsváltó
1500 m férfi gyors (lassú futam, Rákos Patrik)

elődöntők, döntők (15.30-17.39):
1500 m férfi gyors (gyors futam, Kis Gergő), 50 m női hát (ed), 50 m férfi mell (ed), 400 m női gyors (d), 100 m férfi vegyes (ed), 100 m női mell (ed), 100 m férfi hát (ed), 100 m női vegyes (d), 200 m férfi pillangó (d), 100 m női pillangó (ed), 100 m férfi gyors (d), 50 m női hát (d), 50 m férfi mell (d), 4x50 m férfi-női gyorsváltó (d)

vasárnap:

előfutamok (9.00):
50 m női gyors
50 m férfi pillangó (Takács Krisztián, Pulai Bence)
400 m női vegyes (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Sebestyén Dalma)
200 m férfi mell (Verrasztó Dávid)
200 m női gyors (Hosszú Katinka, Dara Eszter)
200 m férfi gyors (Cseh László, Kozma Dominik, Bernek Péter)
200 m női hát
4x50 m férfi gyorsváltó
4x50 m női vegyesváltó

elődöntők, döntők (15.30-17.52):
50 m női gyors (ed), 50 m férfi pillangó (ed), 400 m női vegyes (d), 200 m férfi mell (d), 200 m női gyors (d), 100 m férfi vegyes (d), 100 m női pillangó (d), 200 m férfi gyors (d), 100 m női mell (d), 100 m férfi hát (d), 200 m női hát (d), 50 m férfi pillangó (d), 50 m női gyors (d), 4x50 m férfi gyorsváltó (d), 4x50 m női vegyesváltó (d)

Az úszó Eb-t a közmédia élőben közvetíti

Az eseményről csütörtök és péntek délután 16.25-tól 18.30-ig, szombaton 15.25-től 17.30-ig, vasárnap 15.30-tól 16.25-ig, valamint 18.45-től 20.00-ig élőben jelentkezik az M2.
A kommentátor Knézy Jenő, szakkommentátor pedig Sós Csaba, a korábbi Eb-érmes úszó, a Semmelweis Egyetem, TF egyetemi docense lesz.

A Kossuth Rádió csütörtökön és pénteken 18.00-tól 18.30-ig, szombaton 16.05-től 17.00-ig, vasárnap pedig 17 órától közvetít az eseményről. A helyszínről Kalapos Mihály jelentkezik.Az online tévézők sem maradnak le az Európa-bajnokságról: a www.telesport.hu oldalon az M2 adását követhetik figyelemmel.

(Forrás: MTI)