Risztov Éva Dél-Amerikában versenyez

Risztov Éva Dél-Amerikában versenyez

2013. 01. 12.
Megosztás

Dél-Amerikába utazik Risztov Éva: a londoni olimpián a 10 kilométeres hosszútávúszásban aranyérmes sportoló Brazíliában és Argentínában versenyez.

"Csak rövid pihenőre jutott időm, az ünnepeket kihagytam és az év elején kezdtem meg a felkészülést" - nyilatkozott az MTI-nek Risztov, akit az év legjobb női sportolójának választottak decemberben a sportújságírók.

"Vasárnap öt kilométeren a medencés maratoni ob-n indulok Debrecenben, aztán január 20-án elrepülök Dél-Amerikába.

Két tíz kilométeres viadalon is rajtolok, előbb Sao Paulóban, majd Buenos Airesben versenyzek."
Idei céljairól szólva a bajnoknő elmondta, hogy több alkalommal is szeretné magát kipróbálni tíz kilométeren, mert erre korábban kevés lehetősége volt.

"Az idén a barcelonai világbajnokságon medencében, valamint nyílt vízen is indulok és szeretném megállni a helyemet" - fogalmazott Risztov, aki a Toyota Motors Hungary jóvoltából a pénteken Zsámbékon bemutatott új Auris Hybrid első magyarországi használója lett.

"Még sohasem volt nullkilométeres autóm" - mondta a bajnoknő, akit a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) a világ tavalyi legjobb nyíltvízi úszójának választott meg.

(Forrás: mti)