Rögbivel kezdődött a sportági konzultációk újabb sorozata

Rögbivel kezdődött a sportági konzultációk újabb sorozata

2014. 10. 08.
Megosztás

A Magyar Rögbi Szövetség vezetőinek részvételével indult a MOB hagyományos őszi sportági konzultációs sorozata. Az év végéig tartó program az olimpiai sportágak mellett kiterjed a MOB különböző tagozataira is.

"Ezek a már szokásosnak tekinthető konzultációk, melyek alkalmával a szövetségek vezetőivel leülünk és átbeszéljük az eredményeket, nehézségeket, áttekintjük a következő olimpiáig, jelen esetben Rióig terjedő időszakot. Cél az információcsere" - mondta Fábián László, a MOB sportigazgatója.

A megbeszélésen a rögbi szövetséget Böhm Balázs főtitkár és szakmai oldalról Gyulcsos Ferenc képviselte.

A főtitkár elmondta, Magyarországon 1800 aktív igazolt játékost tartanak nyilván, az iskolai, öregfiúk és szabadidős sportolók száma 3200.

Mint elhangzott, Magyarországon a 15-ös rögbi térhódítása bő negyven esztendeje kezdődött, az olimpiai vonalat azonban a 7-es rögbi jelenti. A riói kijutásra a női csapatnak lehet esélye.

A férfiak esetében, 15-ös rögbiben célként fogalmazták meg a 2-es divízió C-ből a felsőbb osztályba, a B-be kerülés lehetőségét. 2019-ben Japánban rendezik a világbajnokságot, melyen a sportág szeretne a magyar férfiválogatottal részt venni.

Az utánpótlás-nevelés tekintetében hangsúlyozták, kiemelt jelentősége van az U18-as csapatnak.

A szakemberek tekintetében kiderült, összesen két szakedző dolgozik a sportágban, sokan okj-s képzésben részesültek, több csapatnál pedig külföldi szakember irányítja a munkát.

(MOB/VF)