Roland Garros: Sarapova és Serena Williams mérkőzhet a fináléban

Roland Garros: Sarapova és Serena Williams mérkőzhet a fináléban

2013. 06. 07.
Megosztás

A francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) női elődöntőjében a korábbi világelsők csatájában a címvédő orosz Marija Sarapova három szettben legyőzte a fehérorosz Viktorija Azarenkát.

A két teniszező 13. alkalommal csapott össze egymással, és eddig a fehérorosz játékos felé billent a mérleg nyelve, ő hétszer diadalmaskodott, míg Sarapova ötször – igaz, salakon mindkétszer az orosz nyert. Most is ő volt a jobb salakon.

A másik elődöntőben a világelső amerikai Serena Williams 46 perc alatt kiütötte a tavalyi finalista olasz Sara Erranit. A két játékos eddig ötször találkozott egymással, s eddig kivétel nélkül mindig Serena Williams örülhetett. Játszmát is csak egyet, még 2009-ben nyert a tavalyi Roland Garros-döntős, 6:4-je után azonban azon a meccsen 6:2, 6:0-val felelt az amerikai.
Ezúttal sem úgy indult, hogy szoros lesz a találkozó, Serena Williams szerváival semmit sem tudott kezdeni Errani, mindössze két pontot nyert fogadóként a játszma során, saját adogatásból is csak hatot, így 21 perc alatt elbukta az első felvonást (6:0).
A második szett sem alakult túl jól az olasz számára, aki az első fogadásnál két pontot megszerzett ugyan, a következő kettőben azonban egyet sem, így villámgyorsan 3:0-s hátrányba került.
Errani 37 percnyi játék után csak megnyerte az első játékát, 6:0, 3:1-nél a közönség egy emberként éltette az egyébként jó salakjátékost.
Több játékot azonban nem sikerült hoznia – Williams félelmetesen simán 6:0, 6:1-re nyert, így 2002 után ismét bejutott a fináléba.
A 40 nyerőt ütő amerikai teniszező sorozatban a 30. mérkőzésén diadalmaskodott.
Így a döntőben megismétlődik a londoni olimpia fináléja, ahol Williams nagyon simán verte orosz riválisát.

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS (18 718 000 euró, salak)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐK:
S. Williams (amerikai, 1.)–Errani (olasz, 5.) 6:0, 6:1
Sarapova (orosz, 2.)–Azarenka (fehérorosz, 3.) 6:1, 2:6, 6:4

(Forrás: NSO)