Rövidebb távokon vár jó eredményt a magyar induló az EB-n

Rövidebb távokon vár jó eredményt a magyar induló az EB-n

2013. 01. 11.
Megosztás

Bizakodva készül a heerenveeni gyorskorcsolya Európa-bajnokságra az egyetlen magyar induló, Lykovcán Ágota.

A magyar közönség által Tóth Ágotaként megismert, tavaly férjhez ment sportoló úgy tervezte, hogy szeptember elejétől ismét a németországi Inzellben készül majd a szezonra, a kiutazására azonban csak novemberben került sor.

A Sportország gyorskorcsolyázója azt mondta, mivel nem tudott időben elutazni a külföldi edzőtáborba, itthon, a rövidpályás versenyzőkkel készült, Bánhidi Ákos irányításával. "A csapat és a szakmai stáb is sokat segített, hamar beilleszkedtem a társaságba, s nemcsak megszerettem és megtanultam a rövidpályás versenyzést, de őszre már a tempóm is jó volt - fogalmazott Lykovcán Ágota. - Hosszú egyeztetések és a Sportország támogatásának köszönhetően aztán november végén sikerült kimennem Inzellbe."

A 25 esztendős sportoló hozzátette: mivel 2,5 hónapos késéssel csatlakozott az edzőtáborban résztvevőkhöz, kezdetben a hosszú távokra készülő korcsolyázókkal és a sprinterekkel egyaránt együtt edzett, minél előbb fel kellett ugyanis vennie a ritmust, valamint pótolnia kellett a kilométereket.

"A felkészülési versenyek pihenőnap nélkül követték egymást decemberben, de mint kiderült, ez jót tett, ugyanis futamról futamra sikerült javítanom az időmön, 500 méteren mindössze egy tizeddel, 1000 méteren pedig három tizeddel maradtam el a Világkupa szintidőktől - tette hozzá. - Egy hónap felkészülés után már olyan időket sikerült futnom, mint tavaly a szezon végén, úgyhogy összességében jó hangulatban, bizakodva várom az Eb-t."

A magyar gyorskorcsolyázó edzője javaslatára indul el a kontinensviadalon, amelyen a célja a rövidebb távokon eredményesen szerepelni, a hosszabb távokon pedig felszabadultan versenyezni a felkészülés folytatásaként.

Időközben a hazai szövetség a következő hétvégén esedékes calgary-i sprint Világkupára kért Lykovcánnak szabadkártyás indulási jogot, melyet már meg is kapott. A kanadai Vk azért is fontos állomás, mert a magyar sportoló ott elérheti a január végén, Salt Lake Cityben sorra kerülő sprint-vb-n való induláshoz szükséges szintidőket.

A heerenveeni Eb-n egyébként pénteken a férfiak 500 és 5000 méteres távján rendeznek versenyeket, szombaton a férfiaknál az 1500-as, a nőknél az 500-as és a 3000-es táv viadalaira kerül sor, vasárnap pedig a férfi 10 ezer méterrel, valamint a női 1500 és 5000 méterrel zárul a program.

(Forrás: MTI)