S. Kovács a földön is jól harcol

S. Kovács a földön is jól harcol

2012. 11. 22.
Megosztás

S. Kovács Ádám ezüstéremmel debütált földharcban. A Világjátékok-győztes magyar karatés a Brazilian Jiu-Jitsu Openen végzett másodikként a kategóriájában.

S. Kovácsnak a budapesti viadalon négy meccse volt, és a döntőben csak bírói döntéssel kapott ki egy braziltól.

„Nagyjából egy éve kezdtem el hobbiszerűen jitsuzni. A karatés állóharc mellett szerettem volna a földharcot is kicsit kipróbálni, elsajátítani. Kezdésnek nem rossz, hogy lesz-e folytatás, azt majd meglátom. Mindenesetre jó mulatság, férfimunka volt” – mondta a harcművész, aki hangsúlyozta: ez nem azt jelenti, hogy sportágat váltott, csupán szeretett volna újabb támpontokat szerezni eddig számára ismeretlen küzdősportban.

S. Kovács Ádám a 2009-es Világjátékokon szerzett aranyérmet. Ebben az évben nyújtott teljesítményéért a sportszakma elismeréseként, akárcsak az úszó Gyurta Dániel, megkapta az Év Sportolója Díjat.

(Forrás: Nem olimpiai sportágak hirszolgálata)