Saját szerepét is vizsgálja a nemzetközi szövetség a bringás doppingügyekben

Saját szerepét is vizsgálja a nemzetközi szövetség a bringás doppingügyekben

2014. 01. 08.
Megosztás

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség felállította azt a háromtagú, független bizottságot, amely a sportág doppingos múltját hívatott feltárni, egyebek mellett azt, hogy az UCI-nak volt-e köze a hét Tour de France-elsőségétől megfosztott Lance Armstrong csalásaihoz.

Brian Cookson UCI-elnök hangsúlyozta: a lausanne-i székhelyű bizottság - amelyet Dick Marty svájci politikus, korábbi államügyész vezet - kivizsgálja a többi között azt, hogy a szövetség korábban valóban cselekedett-e helytelenül doppingügyben, illetve hogy az mennyit ártott a sportágnak.

Az örökre eltiltott amerikai Armstrong - aki úgy élt tiltott szerekkel több mint egy évtizeden keresztül, hogy hivatalosan nem akadt fenn ellenőrzésen - novemberben arról nyilatkozott, hogy az UCI korábbi elnöke, Hein Verbruggen nemcsak tudott a doppingvétségeiről, hanem 1999-ben - első Tour-sikere alkalmával - az ő ösztönzésére találtak ki mentő körülményt.

A szeptemberben megválasztott Cookson kampányának része volt, hogy igyekszik mindent átláthatóvá tenni és feltárni az UCI múltját. A korábbi két UCI-elnököt, Pat McQuaidet és Verbruggent korrupcióval is vádolják.

(Forrás: MTI)