Sakk: Magnus Carlsennek hívják az új világbajnokot

Sakk: Magnus Carlsennek hívják az új világbajnokot

2013. 11. 23.
Megosztás

Magnus Carlsen győzelmével ért véget a 12 játszmásra tervezett világbajnoki döntő az indiai Csennaiban.

A norvég nagymester a pénteki tizedik játszmában világossal döntetlen ért el a címvédő Viswanathan Ananddal szemben, így két partival a vége előtt megszerezte a bajnoki címhez szükséges 6.5 pontot.

Carlsen és Anand a tizedik partira úgy ültek az asztalhoz, hogy a norvégnak már fél pont is elég a végső győzelemhez. Helyzetét könnyítette, hogy a világos bábukat vezethette. Anand a Szicíliai védelemmel próbálkozott, de a kihívó bombabiztos állását nem tudta kikezdeni. A figurák cseréjével egyre jobban tisztult az állás, Anandnak nem volt már komoly lehetősége, hogy a pozíciót bonyolítva nyerőesélyeket teremtsen magának. A parti a 65. lépésben ért véget pontosztozkodással.

Ezzel Magnus Carlsen a férfi sakkozás történetének 20. világbajnoka lett.

„Remek, igazán harcos mérkőzést vívtunk – értékelt Carlsen. – Anand a sportág történetének egyik legjobbja, ugyanakkor a harmadik és a negyedik játszmában éreztem, hogy sebezhető. Mindenképpen el kell mondanom, hogy nagyon jól bántak velem Indiában, jól éreztem magam.”

„Azt hiszem, úgy illik, hogy gratuláljak neki – mondta Anand. – A hibáim nem maguktól keletkeztek, egyszerűen kiprovokálta őket, vagyis minden elismerésem neki. Magnus egyértelműen dominált a meccsen. Az elején úgy gondoltam, esélyeim attól függnek, hogy kitartok-e a hosszú partikban úgy, hogy nem követek el sok hibát.”

A november 30-án 23 esztendős Magnus Carlsennnél csak Garri Kaszparov (22 és fél évesen) és az ukrán Ruszlan Ponomarjov (18 évesen) lett hamarabb világbajnok.

A páros mérkőzés összdíjazása 1.85 millió euró (körülbelül 550 millió forint) volt, ebből Carlsen 1.1 milliót (326.5 millió forint) vihet haza. Anandot Lékó Péter is segítette a felkészülés és a páros mérkőzés során.

A vb-csatát óriási érdeklődés kísérte világszerte, csak Indiában és Norvégiában több mint 100 millióan követték a közvetítéseket.

SAKK, VB-DÖNTŐ, CSENNAI
10. játszma: Magnus Carlsen (norvég, 2870)–Viswanathan Anand (indiai, 2775) döntetlen
A végeredmény: 6.5:3.5 Carlsen javára

(Forrás: NSO)