Sakk ob: Berkes Ferenc a bajnok a férfiaknál

Sakk ob: Berkes Ferenc a bajnok a férfiaknál

2013. 12. 12.
Megosztás

Véget ért a 63. alkalommal megrendezett férfi egyéni országos sakkbajnokság Gyulán.

A díjakat Fazekas György országos főbíró, dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere és Gajda Róbert országgyűlési képviselő adta át a bajnokság helyezettjeinek.

A címvédő Berkes Ferenc nemzetközi nagymester, olimpikon (7,5 pont) a szerdai záró fordulóban aratott győzelmével megnyerte a sakk országos bajnokságot.
Ezüstérmet érdemelt ki Horváth Csaba nemzetközi nagymester, többszörös válogatott, kétszeres magyar bajnok (6,5 pont), bronzérmes lett Pap Gyula nemzetközi nagymester (6,0 pont).

Fazekas György köszöntőjében elmondta, általában a bajnokságok, illetve az ilyen szintű versenyek a döntetlenek sorozatával szoktak végződni, ám az idei országos versenyen – mindenki örömére – igazi harcos mérkőzéseket vívtak a résztvevők.

Dr. Görgényi Ernő beszédében gratulált a versenyzőknek, és megtiszteltetésnek nevezte, hogy Erkel Ferenc szülővárosa, Gyula szolgált helyszínéül a jeles sakkeseménynek.



A nőknél Hévízen már a keddi 8. fordulóban eldőlt a bajnoki cím sorsa, Gara Anita nyert, mögötte a címvédő Papp Petra zárt a második, Rudolf Anna pedig a harmadik helyen.

SAKK OB

9. FORDULÓ

FÉRFIAK
Medvegy Zoltán–Tóth Ervin 1:0
Gonda László–Pap Gyula 0:1
Nagy Gábor–Horváth Csaba 0:1
Horváth Ádám–Bánusz Tamás 0:1
Berkes Ferenc–Czebe Attila 1:0
A végeredmény: 1. Berkes 7.5 pont, 2. Horváth Cs. 6.5, 3. Pap 6, 4. Gonda 5.5, 5. Bánusz 5.5, 6. Czebe 4.5, 7. Nagy 3.5, 8. Medvegy 2.5, 9.Horváth Á. 2, 10. Tóth 1.5

NŐK
Havanecz Bianka–Varga Melinda 1:0
Erdős Boglárka–Gara Anita döntetlen
Dudás Eszter–Papp Petra döntetlen
Rudolf Anna–Varga Klára 1:0
Juhász Barbara–Göcző Melinda döntetlen
A végeredmény: 1. Gara 7.5 pont, 2. Papp 6, 3. Rudolf 5.5, 4. Varga K. 5, 5. Havanecz 5, 6. Göcző 4, 7. Varga M. 3, 8. Dudás 3, 9. Erdős 3, 10. Juhász 3

(Forrás: gyulahirlap.hu, fotók: Rusznyák Csaba)