Sáncolták a sakkozókat

Sáncolták a sakkozókat

2013. 06. 22.
Megosztás

Soha ilyen szoros verseny nem volt még “A hónap műhelye” díj történetében. A Dunaferr SE férfi röplabda-szakosztálya – májusi teljesítménye alapján – egy helyezési számmal nyert, míg a második-harmadik-negyedik helyen holtverseny alakult ki. A közönségszavazást a Barcza Gedeon SC-BEAC sakkozói nyerték, ám a szakmai zsűri döntése végül a dunaújvárosiaknak kedvezett.

Szegő Tibor :
A szavazás alatt több alkalommal is találkoztam Tomanóczy Tibor (a képen) – a dunaújvárosi röpisek vezetőedzője – bejegyzéseivel a népszerű közösségi oldalon, melyekben arra buzdította – néha inkább tüzelte – a sportág szerelmeseit, hogy szavazzanak a szakosztályra, mert a sakkozók nagyon elhúztak. Amikor kiderült a végeredmény, először erről kérdeztem.

– Valamit nagyon tudhattak a sakkozók, mert ha pici előnyre tettünk szert, akár húsz perc alatt vissza tudták venni a vezetést. Ez lehet az vezérindiai védelem – kezdi mosolyogva a szakember.

– Májusban megnyerték a serdülő- és a junior-bajnokságot, és második helyen végeztek az ifjúsági kupán. Minden alkalommal ön volt a csapattal. Miért nem lett ebből három aranyérem?

– Ne is kérdezze! Az ominózus kupa volt időrendben az első. A döntőben már 2-0-ra vezettünk, és karnyújtásnyira voltunk a dobogó tetejétől, de elrontottuk, kikaptunk 3-2-re, tehát mi vesztettük el. Ennek ellenére tanulságos volt, mert a hibákból okulva megnyertük a következő két utánpótlás-döntőt.

– Akadémiát működtetnek Dunaújvárosban, de nem tartalmazza a tipikusan ilyen profilú intézmények összes kritériumát. Miért?

– Azért, mert nincs mögötte komoly anyagi támogatás, önerőből és a Dunaferr segítségével működtetjük. Az edzések mennyiségével, a szakemberekkel nincs gond, a legtöbbet, legjobbat biztosítjuk, de a professzionális működéshez még egy sor dologra szükség lenne. Ennek ellenére délelőtt-délután edzést tartunk, rendszeresen versenyeztetjük a gyerekeinket. Ami hiányzik, az a marketing, a kommunikáció, az egységes megjelenés, a profi honlap, néhány eszköz, de főleg az anyagi források. Ezért is örülünk különösen a mostani díjnak, és a vele együtt járó ötszázezer forintos Decathlon vásárlási utalványnak.

A Dunaferr SE férfi röplada-szakosztályának májusi eredményei:

országos ifjúsági kupa: 2. helyezés,
országos serdülő bajnokság: 1. helyezés,
országos junior bajnokság: 1. helyezés.

– Minek köszönhetik a mostani győzelmet?

– A korábbi években befektetett munka, az elkötelezettség, a már-már fatalista szemlélet lehet a dolog mögött, és persze köszönet illeti azokat, akik ránk szavaztak, mert így végre érzünk némi visszaigazolást abban a tekintetben, hogy érdemes ezzel, az általunk annyira szeretett sportággal foglalkozni.

– Ha meg kellene említeni néhány embert, akik edzőként hozzájárultak a sikerhez, kik azok?

– Elsőként Kelemen Istvánnak mondanék köszönetet, aki a mai napig velünk van, s bár nyugdíjas, továbbra is keresi a tehetségeket országszerte, neki élete a röplabda. Legközelebb Izsákon tart terepszemlét június utolsó hetében. Fontos munkát végez Liszi Ferenc is, aki reggelente Pista bácsival együtt tart edzéseket, de felsorolhatnék még vagy harminc embert, akik fizetség nélkül, a sportág szeretetétől vezérelve munkálkodnak a szakosztályért, a magyar röplabdáért.

A Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és a honlapunk által kiírt díj átadására, június utolsó napjaiban kerül sor.

(Forrás: utanpotlassport.hu)