Sastin kiesett, Németh 10.

Sastin kiesett, Németh 10.

2016. 08. 18.
Megosztás


Csütörtökön a női birkózók léptek szőnyegre a riói olimpián, ahol két magyar versenyző volt érdekelt. Sastin Marianna (63 kg) a selejtezőben kikapott, nem menetelhet tovább, Németh Zsanett (75 kg) a vigaszágon folytathatta, de vereséget szenvedett az első összecsapásán, így nem mérkőzhetett a bronzéremért.

Sastin Marianna a selejtezőben kikapott Inna Trazsukovától, s mivel az orosz versenyző nem jutott be a döntőbe, Sastin a vigaszágon sem folytathatta. A 2013-ban 59 kilogrammban világbajnok, 2011-ben a 63 kilósoknál vb-második Sastin nem kapott könnyű sorsolást, a selejtezőben kellett kezdenie, ráadásul az orosz Inna Trazsukova ellen, aki az idei Eb-n hozzá hasonlóan bronzérmet nyert. A Vasas kiválósága agresszívan kezdte a mérkőzést, néhány másodperc után befogta ellenfele fejét, s hosszú másodpercekig fárasztotta, ám nem tudta földre vinni, sőt, ahogy közeledtek a szőnyeg széléhez, az orosz jó érzékkel megindult, kivitte riválisát, s vezetett 1-0-ra.

A meccs ezek után meddő állóharccal telt, a felek mélyen kapaszkodtak össze, elkerülve a lábra támadás lehetőségét, az összekapaszkodásokból pedig nem tudtak egymással mit kezdeni. A második menet elején Sastint intették meg passzivitásért, ami azt jelentette, hogy 30 másodperce volt akciót csinálni, ám nem tudott, így riválisa újabb egy ponttal gazdagodott (0-2). Az előny nem látszott behozhatatlannak, ám a magyar klasszis nem tudta megingatni a stabil oroszt, hiába tett meg mindent. A mérkőzés végül - egy újabb kitolással - 3-0-ás végeredménnyel zárult, Sastinnak pedig már csak az a reménye maradt, hogy Trazsukova elmegy a fináléig, vigaszágra segítve őt.

„Az döntött, hogy az orosz birkózó hosszú évek óta 63 kilogrammban versenyez, Marianna meg nyolc hónapja készül ebben a kategóriában" - kezdte értékelését Wöller Ákos, Sastin férje és edzője. „Amikor Marianna érmet nyert 63-ban, akkor két évig arra készült, mert csak az volt olimpiai súly. Az ereje megvan, az világszínvonalú, még 75 kilóban is jó lenne, de ahhoz kell a rutin, hogy ezt az erőt birkózásban is tudja használni ebben a súlyban." Wöller Ákos hozzátette, hogy Sastinnak nem csütörtökön, hanem szerdán 58 kilogrammban kellett volna versenyeznie, ott érmes lehetett volna. Ezzel arra utalt, hogy a tavaly novemberi válogató után Barka Emese indulhatott 58 kilogrammban az olimpiai kvalifikációs versenyeken, míg felesége 63 kilóban.

Németh Zsanett, aki bár honfitársához hasonlóan elbukta a selejtezőben a meccsét az olimpiai ezüst- és bronzérmes Guzel Manyurovával szemben, legyőzője beverekedte magát a fináléba, így Németh a vigaszágon küzdhet tovább magyar idő szerint 21 órától. Az idén U23-as Európa-bajnok Németh a nyolcaddöntőben technikai tussal kapott ki a 38 éves Manyurovától, aki később egy kameruni birkózót győzött le a nyolc között, az elődöntőben pedig 8-6-os hátrányról úgy nyert, hogy 8 násodperccel a vége előtt tust ért el az orosz Jekatyerina Bukina ellen, így fináléba került, a magyart pedig a vigaszágra segítette.

A vigaszágon Németh Zsanett a kameruni ALI Annabel Laure ellen mérkőzhetett. Az első akciót a magyar birkózó érte el, amire riválisa még az első menetben válaszolt. A második 3 percben aztán egy intéssel és egy újabb 2 pontos akcióval az afrikai birkózó 5:2-re nyerte a találkozót. Németh Zsanett ezzel a 10. helyen fejezte be a riói olimpia 75 kg-os birkózó versenyét.

"Jól védte a lábát és a karomat sem tudtam az övé alá rakni, nem sikerült. A mezőny nagy része még erősebb mint én" - összegzett Németh Zsanett, aki két vereséggel zárta élete első olimpiáját.

(MOB-MTI, fotó: MTI/Illyés Tibor)