Sátortetőt kapott a margitszigeti uszoda 50 méteres medencéje

Sátortetőt kapott a margitszigeti uszoda 50 méteres medencéje

2013. 01. 26.
Megosztás

Immár minden medence fedett a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.

A beruházásnak köszönhetően évente több millió forintot takarít meg a Nemzeti Sportközpontok.
Sátorral fedték be a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda 50 méteres medencéjét. Ahogy arról a Nemzeti Úszó és Vízilabda Olimpiai Központ vezetője, Dala Tamás beszámolt, a beruházásnak köszönhetően évente 3-6 millió forint takarítható meg.

”Az 1000 négyzetméter felületű medence vize 26 fokos, a téli hónapokban nagyban megkönnyíti a hőmérséklet tartását a sátor, és természetesen a fűtésszámla is jóval alacsonyabb lesz a korábbinál. Az időjárástól függően általában november közepétől március közepéig lesz sátor az 50 méteres medence felett” – tette hozzá Dala Tamás.

A sportolók természetesen örömmel fogadták az Újpest Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület tao-támogatással megvalósított beruházását. Az új sátornak köszönhetően immár a margitszigeti sportuszoda valamennyi medencéje fedett a téli időszakban.

A fejlesztéseknek ezzel nincs vége, a Nemzeti Sportközpontok korábbi döntése értelmében ugyanis 2013-ban megújulnak a legnagyobb budapesti uszodák. A fejlesztések elsősorban a 2014-es budapesti vízilabda Európa-bajnokság miatt szükségesek, és természetesen az átalakításoknak köszönhetően az összes vizes sportág versenyzőit és a szabadidős sportolókat is az eddiginél jobb körülmények várják majd a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában és a Császár-Komjádi Sportuszodában.

(Forrás: MTI)