Schmitt Pál: Az egész ország ünnepe lehetne a budapesti olimpia

Schmitt Pál: Az egész ország ünnepe lehetne a budapesti olimpia

2015. 09. 02.
Megosztás

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke úgy véli, az egész ország ünnepe lehetne a 2024-es budapesti olimpia.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja a mob.hu-nak elmondta, örül annak, hogy a megvalósíthatósági tanulmány immár teljesen nyilvános, így ugyanis a magyar emberek számára valamennyi információ rendelkezésre áll ahhoz, hogy meggyőződjenek az olimpiarendezésben rejlő lehetőségekről.

A sportdiplomata szerint az Agenda 2020 hatalmas esély Budapestnek, a NOB reformprogramja ugyanis megnyithatja a kapukat a kisebb országok előtt, véget vetve a gigavárosok egyeduralmának.

A Nemzet Sportolója szintén az Agenda 2020 kapcsán hozzátette, immár lehetővé vált, hogy vidéki városok is bekapcsolódjanak a rendezésbe, aminek köszönhetően az egész ország magáénak érezné az ötkarikás játékokat.

„Nem kellenek ’fehér elefántok’!” – szögezte le a sportdiplomata, utalva arra, hogy a NOB a reformprogram révén racionalizálja a kiadásokat, és a jövőben nem lesz szükség felesleges beruházásokra.

Schmitt Pál továbbá hangsúlyozta, nem szabad elkövetni a korábbi hibákat, és világossá kell tenni, hogy számos, eddig az olimpiai büdzsébe könyvelt fejlesztés valójában nem oda tartozik, hiszen azok az olimpia nélkül is megvalósulnának.

(MOB)