Schmitt Pál is megérkezett Szocsiba, ahol a NOB-közgyűlésen is részt vesz

Schmitt Pál is megérkezett Szocsiba, ahol a NOB-közgyűlésen is részt vesz

2014. 02. 04.
Megosztás

Hétfő este megérkezett a XXII. Téli Olimpiai Játékok helyszínére Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. A sportdiplomata az ötkarikás játékok előtt részt vesz a NOB 126. közgyűlésén is.

Schmitt Pál az MTI kérdésére elmondta, hogy a 12 új szám közül a női síugrás érdekli a legjobban.

"Elsősorban természetesen a magyar érdekeltségű eseményeket látogatom majd, így például a rövidpályás gyorskorcsolya versenyeit, amelyben talán a legjobb esély van egy jó helyezés elérésére. De kifejezetten érdekel a hokitorna is, illetve lesz olyan esemény, amelyen hivatalból jelen kell lennem, mert részt veszek a díjkiosztásban, ilyen például a férfi óriásműlesiklás" - mondta az olimpiai bajnok sportvezető.

Schmitt Pál arról is beszélt, hogy a NOB közgyűlésén - melyet szerdától-péntekig rendeznek Szocsiban - előzetesen nem várható, hogy fajsúlyos témában döntés születik, ezúttal inkább a következő olimpiák házigazdáinak beszámolói lesznek a középpontban.

Vasárnap és hétfőn a NOB végrehajtó bizottságának ülését rendezték az orosz tengerparti városban.

(MOB-MTI)