Sebastian Coe-val tárgyalt a MASZ vezetése Budapesten a 2023-as vb rendezéséről

Sebastian Coe-val tárgyalt a MASZ vezetése Budapesten a 2023-as vb rendezéséről

2017. 10. 30.
Megosztás


Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke a nemzetközi szövetség (IAAF) Budapesten tartózkodó elnökének, Sebastian Coe-nak a jelenlétében hétfőn bejelentette: Magyarország pályázhat a 2023-as szabadtéri világbajnokság rendezési jogára.

Gyulai Miklós a MASZ alapításának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi sajtótájékoztatón a Gundel Étteremben úgy fogalmazott, az elmúlt több mint száz évben a magyar atlétika volt nagyon jó és nagyon rossz helyen is, ám 2012 óta a kiemelt kormányzati támogatásnak köszönhetően ismét rá tudott lépni arra az útra, amely oda vezetheti a sportágat a magyar sporttérképen, ahova tartozik. „Ennek fontos lépése a mai bejelentés: ha a feltételek és a helyzet megfelelő lesz, a MASZ megpályázza a 2023-as szabadtéri atlétikai világbajnokság rendezését" - jelentette be. Kitért arra, hogy a londoni olimpia óta elkezdődött a szövetségi stabilizáció, elindult a megfelelő sportszakmai munka, s mostanra eljutottak oda, hogy "komolyan tudnak a jövőbe is tekinteni".

A tervezett dél-pesti atlétikai stadion tervezése már az első stádiumban van, szépen lassan elindul a konkrét munka is" - jelezte a sportvezető. Hozzátette: Sebastian Coe látogatása is azt bizonyítja, hogy „az előkészületek előkészülete elkezdődött".

A brit sportdiplomata elmondta, örömmel jött Budapestre, mert a magyar atlétika a második világháború után utat mutatott a világnak, az edzésmódszereiket sokan átvették, s boldog, hogy egy ilyen hagyományokkal rendelkező szövetség a jövőbe tud tekinteni.

„A MASZ vezetőivel folytatott délelőtti megbeszélésen elégedetten néztem a tervezett budapesti atlétikai stadionról készült dokumentumokat. Budapest 2004-ben remek fedettpályás vb-t rendezett, biztos vagyok abban, 2023-ban sem lenne ez másképp" - mondta Sebastian Coe. Emlékeztetett arra, hogy 2015 óta tartó IAAF-elnöksége első két évében a sportágon belüli rendrakás volt a fő feladata, de most már a jövőre is tud koncentrálni. „Szeretnénk a sportágunkat még jobban megszerettetni a fiatalokkal, ez a legfőbb kihívásunk jelenleg" - tette hozzá a kétszeres olimpiai bajnok sportvezető.

A 61 éves Coe hangsúlyozta, a megfelelő kormányzati támogatás elengedhetetlen egy ilyen volumenű esemény megrendezésénél, ennek érdekében a sajtótájékoztató után találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel is.

Sebastian Coe beszéde a sajtótájékoztatón (angol)

Gyulai Márton, a MASZ főtitkára az MTI kérdésére elmondta, az eddigi nyílt pályázati rendszer helyett a 2023-as világbajnokságtól kezdődően az IAAF tárgyalások útján fogja megkeresni és kiválasztani azt a várost, amely megfelelő partnere lesz a vb megrendezésében. „Ez lesz az első vb, amelyet a Coe vezette elnökség ítél oda, s a korábbi korrupciós botrányok miatt minden olyan pályáztatási módszert el szeretne kerülni, amiben lehetőség van borítékok átadására. Éppen ezért az, hogy most itt van, és a miniszterelnökkel is tárgyal, nagyon fontos lépés számunkra" - jelentette ki Gyulai Márton.

Hozzátette: a rendezés pontos feltételeit fél éven belül tudja meg a MASZ, míg a 2023-as világbajnokság rendezési jogának odaítélése a jövő év második felében várható.

A 2019-es atlétikai világbajnokságot Doha, a 2021-es versenyt pedig az egyesült államokbeli Eugene rendezi.

(MTI, MOB)