Sikeres győri EYOF-prezentáció a prágai EOC-közgyűlésen

2015. 11. 21.
Megosztás

Prágában tartotta 44. közgyűlését az Európai Olimpiai Bizottság, melyen a magyar szervezetet Szabó Bence főtitkár és dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató képviselte. A közgyűlésen több olimpiai esemény szervezői beszámoltak az előkészületekről és a szervezés aktuális részleteiről - többek közt a győri EYOF szervezői -, valamint Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is felszólalt.

Mint arról már beszámoltunk, a kétnapos eseményen regionális konzultációra is sor került, melyen 16 európai nemzet olimpiai bizottsága fejezte ki támogatását a 2024-es budapesti olimpiarendezéssel kapcsolatban. "A megbeszélésen a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke, Zlatko Matesa úr javaslatára a budapesti olimpiarendezés mellett tette le névjegyét a régió 16 nemzeti olimpiai bizottsága. Büszkeséggel tölt el, hogy ez a régió a budapesti pályázat mögött áll. Ez egy fontos viszajelzés, egy jelentős külső megerősítése annak, hogy alkalmasnak tartanak bennünket az olimpiarendezésre" - húzta alá dr. Nagy Zsigmond.

A közgyűlés foglalkozott a 2019-es Európa Játékokkal is. Az oroszok korábban jelezték rendezési szándékukat - nem hivatalosan Kazany lehetne a házigazda -, de az orosz doppingbotrány és a felfüggesztésük miatt egyelőre nincs hivatalosan megnevezett szervező.

"Igen dinamikus és jól sikerült prezentációt tartottak a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál szervezői. Borkai Zsolt MOB-elnök és győri polgármester nevében Fekete Dávid alpolgármester ismertette a részleteket, az előkészületek aktualitásait. A résztvevő tagállamok megbizonyosodtak: Győr jó úton jár a szervezés terén. A jelenlévők biztosak benne, hogy Győr egy nagyon jó EYOF-nak lesz a házigazdája"- emelte ki Szabó Bence.

A MOB főtitkára arról is beszámolt, hogy a riói olimpiával kapcsolatban több nemzet is hangot adott a drága utazásnak. "Mi büszkék lehetünk rá, hogy a magyar csapatnak kész foglalásai vannak, az utazást a Tensin keresztül már korábban előkészítettük."

Szabó Bence arról is tájékoztatta a mob.hu-t, hogy a NOB illetékeseivel a MOB logójáról is tárgyalt. "A magyar csapat új logójáról mintegy fél éve húzódik az ügyünk, úgy tűnik, sikerült kompromisszumos megoldást találnunk. Hosszan tartó egyeztetést követően úgy érzem, számunkra kedvező döntést hoztak, várjuk az írásos megerősítést!"

"A közgyűlés meghallgatta az utolsó lillehammeri beszámolót a téli ifjúsági olimpiát illetően, valamint az elsőt a 2022-es pekingi téli olimpiával kapcsolatosan. Beszámoltak a riói szervezők is, kiderült, hogy a legnagyobb kihívást a közbiztonság fenntartása jelenti. Ezzel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy Budapest a 2024-es rendezést illetően e téren jól áll" - fogalmazott dr. Nagy Zsigmond.

A MOB nemzetközi igazgatója elmondta, hogy a NOB-elnök a riói beszámolóval kapcsolatban megjegyezte: a szervezés jó úton halad, Rio meg tudja szervezni az olimpiát, bár még sok a tennivaló. A német sportdiplomata megjegyezte: igaz, hogy az infláció megugrott Brazíliában, de ennek ellenére száz százalékosan biztos a megfelelő minőségű szervezésben és lebonyolításban.

Thoma Bach a párizsi terrortámadás kapcsán a biztonságról és az olimpiai értékekről is beszélt.

"A NOB elnöke hosszú beszédet tartott, melyben az olimpiai mozgalom előtt álló kihívásokról és azok megoldásainak lehetőségéről beszélt. Azt hangsúlyozta, hogy az emberi alapértékek kerültek veszélybe a terrorcselekmények után. Ezek az események a békét, az egységet, a sportot és az olimpiai értékeket alapjaiban veszélyeztetik. Aláhúzta, hogy a sport hitelességét fennt kell tudni tartani. A csalás, a dopping, a szabálysértések során a sport komoly veszélybe kerül, ami hosszú távon drámai helyzetet eredményezhet. Thomas Bach kifejtette, hogy az Agenda 2020 reformprogramot egy évvel ezelőtt úgy vezették fel, hogy 'változtatni kell, vagy a külső körülmények fognak bennünket megváltoztatni'. A dopping esetében a tiszta versenyzőt kell megvédeni a csalóktól. Az orosz dopping-ügy miatt a NOB-elnök javasolja, hogy a WADA több változtatást vezessen be. Az ellenőrzés rendszerét a felügyeleti résztől különítse el, a jogorvoslati részt minden esetben a Nemzetközi Sport Választottbíróságra, a CAS-ra kell bízni. Bach úr felhívta a jelenlévő ötven tagország figyelmét, hogy Rióban akárhány érmet nyerhet egy ország, ha csak egy doppingesete is lesz, be fogja szennyezni nemzetét és az olimpiai mozgalmat. Kérte a lehető legszigorúbb eljárást, a felvilágosítást és a megelőző intézkedéseket a tisztaság érdekében" - számolt be a NOB-elnök beszédéről dr. Nagy Zsigmond.

(MOB/VF, fotó: MOB/dr. Nagy Zsigmond)