Sikerült az olimpiai bajnok tornász vállműtétje

Sikerült az olimpiai bajnok tornász vállműtétje

2015. 03. 16.
Megosztás

Az olimpiai bajnok tornász, Berki Krisztián túl van vállműtétjén, a beavatkozás jól sikerült – tudtuk meg dr. Halasi Tamástól, a magyar tornász válogatott orvosától.

Az operációra hétfő reggel a Sportkórházban került sor. A válogatott orvosa elmondta, hogy az előzetes tervek szerint zajlott le a műtét, minden a szerint, ahogy kívülről feltérképezték Berki vállát. Az operációra a világbajnok mestere, Kovács István vitte be hétfőn reggel a bajnokot. A szövetségi kapitánytól megtudtuk, hogy utána visszaszaladt a Tornacsarnokba, ahol elindította a válogatott keret munkáját, majd ismét a kórházba ment, ahol az olimpiai bajnokot már éppen kitolták a műtőből. A kapitány elmondta, Berki már ébredezett, de még kissé kábult volt az altatástól, azt mondta mesterének, hogy nincs fájdalma, és hogy szomjas, egy kis vizet kért. A mester és tanítványa örültek, hogy a műtét jól sikerült.

"A műtét után azonnal beszéltünk az orvosokkal, a legfontosabb az, hogy jól sikerült a bavatkozás, és minden az előzetes tervek szerint történt. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy Krisztián rehabilitációja a legmagasabb szinten működjön, minden eszközt bevetünk majd. Nekem is voltak sérüléseim, de szerencsére nekem nem volt műtétem, ennek ellenére teljes mértékben át tudom érezni a helyzetet" - nyilatkozta a mob.hu-nak Magyar Zoltán, a szövetség kétszeres olimpiai bajnok elnöke.

"Örülök, hogy túl van Krisztián a műtéten. Úgy tervezzük, hogy a gyógytornászok minél előbb kezelésbe veszik, szinte minden napja-perce be van osztva, hogy ki, hogyan fogja segíteni a rehabilitációban. Nagyon bízom benne, hogy minden a tervek szerint alakul, és májusban már be tud kapcsolódni a válogatott munkájába, és akkor el tudjuk kezdeni a speciális felkészülést az őszi világbajnokságra" - mondta Kovács István szövetségi kapitány, a MOB Kiemelt Edző Programjának szakembere.

(MATSZ-MOB, fotó: MTI)