Simán nyert a Szolnok az Eurochallenge Kupában

Simán nyert a Szolnok az Eurochallenge Kupában

2014. 02. 12.
Megosztás

A szolnokiak Olaszországban sima, 90–68-as vereséget szenvedtek a Reggio Emiliától, hazai pályán azonban a visszavágás reményében léptek pályára.

Andrea Cinciarini és Greg Brunner személyében sérülés miatt az olasz válogatott irányítóját és amerikai magasbedobóját is nélkülözte az olasz gárda, amely nem kezdett rosszul, de 13–10-es vezetése után az Olaj egy 10–0-s rohanással fordított.

A vendégek hibátlanul büntetőztek, a hárompontosvonalon túlról azonban nagyon rossz százalékkal dobtak, és a lepattanózásban is alulmaradtak, így a nagyszünetben tízpontos hátrányban voltak (45–35).

A harmadik negyedben az amerikai Troy Bell vette a vállára a Reggiót, a Szolnok azonban visszaverte a felzárkózási kísérletet, és 69–58-as előnyről várhatta a záró játékrészt.

Ebben továbbra is remekül játszott az Olaj, arra is felcsillant a remény, hogy az egymás elleni összevetésben jobb legyen a Reggiónál. A 22 pontos vagy annál nagyobb különbségű győzelem végül nem jött össze, ám a 90–78-as sikerrel nagy lépést tett a továbbjutás felé Dragan Alekszics csapata.

EUROCHALLENGE, J-CSOPORT, 4. FORDULÓ

SZOLNOKI OLAJ KK–GRISSIN BON REGGIO EMILIA (olasz) 90–78 (23–17, 22–18, 24–23, 21–20), Szolnok, 1450 néző. Vezette: Marques (portugál), Fritz (német), Jovanic (bosnyák)
SZOLNOK: Rakics, WARREN 17, Holiday 6, LÓRÁNT 12, KELLER 7. Csere: BÁDER 12, SIMON B. 4, Milosevics 6, Vojvoda 15/9, Tóth Z. 1
REGGIO EMILIA: Filloy 12/6, BELL 25/9, WHITE 21, Silins 9/6, Cervi 4. Csere: Kaukenas 6, Antonutti, Pini 1, Frassineti
Kipontozódott: Pini (39. p.)
MESTERMÉRLEG
DRAGAN ALEKSZICS, a Szolnok edzője: – A továbbjutásunk szempontjából kulcsfontosságú győzelmet arattunk. Végig fegyelmezetten, s ami még ennél is fontosabb, végig remekül összpontosítva kosárlabdáztunk. Fejben is ott voltunk, és ezért nyertünk, folytatva immár hatmeccses győzelmi sorozatunkat.
MASSIMILIANO MENETTI, a Reggio Emilia edzője: – Igazi csapatként játszott a Szolnok, leginkább ennek köszönheti a győzelmét. Két kulcsemberünk hiányát csak így tudtuk megoldani, és aránylag közel voltunk a hazai csapathoz. Most már a Cholet elleni meccsre kell koncentrálnunk, nagyon fontos, hogy nyerjünk a francia együttes ellen.

Cholet Basket (francia)–Krka Novo Mesto (szlovén) 88–93

A CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Szolnok 3/1 7, 2. Reggio Emilia 2/2, 3. Krka Novo Mesto 2/2, 4. Cholet 1/3

(Forrás: NSO)