Siti Beáta: meglátjuk, hogy hol tartunk

Siti Beáta: meglátjuk, hogy hol tartunk

2013. 10. 14.
Megosztás

A decemberi, szerbiai világbajnokság előtt álló magyar női kézilabda-válogatott képet kaphat az október 25-27-ig tartó szombathelyi tornán arról, hogy hol tart a felkészülésben.

Siti Beáta, a csapat másodedzője a magyar szövetség honlapjának elmondta: a Provident Kupán három kemény rivális, Norvégia, Brazília és Horvátország ellen kell bizonyítani.

Siti Bea jó híreket közölt a csontvelő-átültetésen áteső Karl Erik Böhnről. A magyar női kézilabda-válogatottnál másodedzőként dolgozó szakember a hazai szövetség honlapjának nyilatkozott a közelgő felkészülési tornáról is, amelyen a mieink a norvég, a brazil és a horvát válogatottal mérkőznek meg.

Karl Erik Böhn szeptember 9-én esett át csontvelő-átültetésen, amelyre szervezete a jelek szerint jól reagált.

„Egy hónappal ezelőtt műtötték KEB-et. Az operációt egy könnyebb, majd egy nagyon nehéz, fájdalmas hét követte, de mostanra úgy tűnik, jobban van. Fokozatosan elindult szervezetében a fehérvérsejt-termelés, egyre magasabb számot mérnek nála, így lassan otthon, speciális körülmények között gyógyulhat tovább” – mondta Siti Bea a magyar válogatottat a tavalyi Eb-n szövetségi kapitányként bronzéremig vezető norvég szakemberről.

A nemzeti csapat következő nagy erőpróbája a decemberi szerbiai világbajnokság lesz, az erre való felkészülést pedig nagyszerűen szolgálhatja a Szombathelyen megrendezendő októberi Provident-kupa, amelyen erős ellenfelek várnak Görbicz Anitáékra.

„Képet kaphatunk arról, hogy egy kisebb sorozatterhelésből hogyan tudunk építkezni, továbblépni és gyorsan regenerálódni, mert erre nagyon nagy szükségünk lesz a világbajnokságon is” - mondta Hajdu János megbízott szövetségi kapitány segítője.

Hajdu János megbízott szövetségi kapitány nemcsak Siti Beára, hanem Böhn segítőjére, Tord Ellingsenre is számíthat.

„Tord rengeteget segített nekünk tavaly a fizikai felkészülés differenciálásában és a videózások, a meccselemzések során – mondta Siti Bea.
– Emellett rendszeresen motivációs klipeket is készítettek nekünk, mi pedig alig vártuk, hogy láthassuk őket! Most Tord folytatja velünk a munkát, természetesen kicsit másként, ahogy most Hajdu János kéri. A szeptemberi kétnapos összetartásra szüksége volt már a csapatnak, hiszen legutóbb nyár elején találkoztunk, és jó volt újra együtt dolgozni a lányokkal. János igazi pedagógusként kezelte a helyzetet, jó humorával, jó ritmusú, feszes, de stresszmentes edzéseket tartott a lányoknak, amelyek levezetésében én is több szerepet kaptam. Jobban bevont a munkába, több gyakorlati részfeladatot láttam el. Ez új volt nekem, de nagyon jólesett. A szövetségi kapitány több junior Eb-ezüstérmes játékosnak is lehetőséget adott, akik egyáltalán nem lógtak ki a sorból, sőt, világossá vált, hogy a 2016-os olimpián néhányukra már biztosan számíthatunk.”

A szombathelyi Provident Kupa programja:

október 25.:
17.00 Magyarország-Norvégia
19.00 Horvátország-Brazília

október 26.
13.05 Magyarország-Brazília
15.05 Horvátország-Norvégia

október 27.
10.00 Brazília-Norvégia
12.05 Magyarország-Horvátország


(Forrás: MTI)