Gyermekáldással hangolt a Négysáncversenyre az olimpiai bajnok

Síugrás: az intenzíven kezelik a nagyot eső Morgensternt

2014. 01. 12.
Megosztás

Hetvenkét órán keresztül az intenzív osztályon tartják Thomas Morgensternt, aki pénteken a Bad Mittendorf-i sírepülőverseny selejtezőjén hatalmasat esett, és súlyos fej-, illetve tüdősérüléssel szállították kórházba. A kórház közleménye szerint az olimpiai bajnok magánál van, kommunikatív.

A kórház legközelebb hétfő délelőtt ad tájékoztatást Morgenstern állapotáról.

Amint arról korábban videós hírünkben beszámoltunk: a nyolcszoros világbajnok osztrák sportoló pénteken, a vk-sorozat tauplitzi sírepülő-állomásának edzésén ugrás közben a levegőben megbillent, bal oldalára dőlt, majd a hátára, illetve a fejére esett. Morgenstern rövid időre az eszméletét is elveszítette, de nem sokkal a baleset után már beszélt a segítségére sietőkkel, viszont így is azonnal kórházba szállították.

A férfiak a világkupa sorozat 16. állomásán az ausztriai Tauplitz-Bad Mitterndorfban versenyeztek.
A győzelmet a japán Noriuki Kasai gyűjtötte be, aki 196 m és 197 m-es ugrással mindkét sorozatban az élen végzett.

A nők Szapporoban küzdöttek, ahol a hazai szurkolók örömére a japán Sara Takanashi volt a legjobb. A normál sáncon rendezett világkupa versenyen a japán síugró az első sorozatban 99m-re repült, s ezzel már tetemes előnyre tett szert. A 94,5m-es második ugrásával pedig bebiztosította végső győzelmét.

Eredmények:
16. Világkupa verseny
Férfiak: 1.KASAI Noriaki (japán) 391.6, 2.PREVC Peter (szlovén) 381.5, 3.SCHLIERENZAUER Gregor (osztrák)380.3

Szapporo
Nők: 1.TAKANASHI Sara (japán) 254.5, 2.VOGT Carina (német)240.7, 3.AVVAKUMOVA Irina (orosz) 224.1

(Forrás: NSO / MOB)