Síugrásban is bejelentkeztünk a világ legjobbjai közé

Síugrásban is bejelentkeztünk a világ legjobbjai közé

2016. 09. 29.
Megosztás

Karnyújtásnyira került Vörös Virág számára a 2018-as pjongcsangi téli olimpia, miután remek nyári versenyidőszakot zárt a magyar síugró. A fiatal sportoló sikert sikerre halmozott a mögöttünk álló hónapok során, augusztus elején pedig megkoronázta teljesítményét: előbb a hat versenyből álló OPA FIS versenysorozaton szerzett négy győzelmet Németországban, majd pontszerző helyen végzett a kontinentális kupán.

Sokan azt gondolnánk, hogy a nyár a pihenésről és a felkészülésről szól a téli sportolóink számára, pedig ez az évszak is sűrű azokban a szakágakban, ahol a hó nem feltétele a versenyzésnek. Síugrásban a meleg hónapok is aktív időszaknak számítanak, a speciális borításnak köszönhetően ilyenkor rendszeresek a versenyek. Vörös Virág, a Kőszegi SE 17 éves versenyzője idén megmutatta milyen eredményesen lehet ezt az időszakot teljesíteni.

Már a nyár elején látható volt, hogy Virág kiváló formában van, júniusban Besztercebányán első helyet ért el, majd júliusban két németországi versenyén is sikeresen szerepelt: Rastbüchlben második, Berchtesgadenben ismét első helyet szerzett. Ezután következett augusztusban a hat futamból álló Alpen Kupa versenysorozat, ahol három németországi helyszínen (Klingenthal, Pöhla, Bischofsgrün) bizonyíthatta tehetségét. A fiatal síugró nagy meglepetést okozva négyszer első helyen végzett, egyszer ötödik, egy alaklommal pedig nyolcadik helyen zárt, ezzel pedig összetettben is diadalmaskodott a mezőny felett.

E sikert követte a szezon egyik legjelentősebb versenye, a németországi Oberwiesenthalban rendezett kontinentális kupa, ahol Virágnak olimpiai és világbajnokok között sikerült helytállnia. Egy szépen kivitelezett, 78 méteres ugrással a pontszerző, 29. helyen végzett, ami világkupa kvalifikációt ért, s az így kiharcolt két kontinentális kupa ponttal jogot szerzett arra, hogy ingyenesen vegyen részt a világ- és kontinentális kupa sorozat valamennyi állomásán. S ami a legfontosabb, ezzel elérhető közelségbe került a 2018-as pjongcsangi téli olimpián való részvétel is, ahol harmincöt női versenyző kap kvótát.

„Úgy gondoltuk, hogy ebben a szezonban inkább a versenyekre koncentrálunk az edzőtáborok helyett, ezáltal több tapasztalatot tud szerezni Virág. Az eddigi eredmények egyértelműen minket igazolnak” – mondta Molnár László, a versenyző edzője. Télre még négy világkupa versenyt tervezett a szakedző, mindegyiket Németországban rendezik, kettőt januárban, kettőt februárban. Emellett a Molnár László azt is hozzátette, hogy a finnországi Lahtiban rendezett 2017-es világbajnokság szintén remek lehetőség lesz majd Virág számára, hogy gyarapítsa az eddig elért kimagasló eredményeket.

A jövő nyári szezonban a Grand Prix sorozatra kell majd a sportolónak koncentrálnia, az olimpia évében pedig egy sebességgel feljebb kapcsolnak: még több versenyt, kihívást keresnek majd Virág számára, nyilatkozta edzője. Addig is itthon az alapozásra, erőnléti gyakorlatokra fordítanak nagyobb figyelmet, az állandó cél pedig megmaradt, hogy a közelebbi országok versenyein folyamatosan szerepeljen a fiatal sportoló. Erre legközelebb szeptember végén lesz lehetősége a romániai Rasnovban (Barcarozsnyón), ahol hat napos felkészülési programjukhoz négy FIS versenyrajt kapcsolódik, előbb a HS 70-es sáncon a Kárpát Kupa, majd a HS 106-as sáncon FIS Kupa versenyek futamain állhat rajthoz.

(MOB)