Soukalová mesterhármasa, Martin Fourcade sikere az idényzárón

Soukalová mesterhármasa, Martin Fourcade sikere az idényzárón

2013. 03. 17.
Megosztás

A nők 12.5 kilométeres tömegrajtos versenyével folytatódott a sílövők világkupa-sorozata az oroszországi Hanti-Manszijszkban.

A győzelmet a cseh Gabriela Soukalová szerezte meg a francia Marie Dorin Habert és a finn Kaisa Mäkäräinen előtt. A csütörtöki sprintet és a szombati üldözéses versenyt is megnyerő cseh versenyző vasárnap sem talált legyőzőre, amit annak is köszönhetett, hogy a mezőnyben egyedüliként ő tudott hibátlan lövőteljesítményt nyújtani. Az utolsó sorozatnál még együtt volt az ukrán Vita Szemerenkóval, aki azonban ott rontott egyet, s így végül a dobogóról is leszorult. A második így a harmadik lövészete során egyet rontó Dorin Habert lett 11 másodperces hátránnyal, míg a bronzérmes Mäkärainen két hibával, nagy hajrában előzte meg az orosz Olga Viluhinát és Szemerenkót.
Az összetett világkupát már korábban megnyerő norvég Tora Berger ezúttal három lövőhibával a 13. helyen végzett, de még ez is belefért abba, hogy begyűjtse a szakági vk megnyeréséért járó kristálygömböt is.

A férfiak 15 kilométeres tömegrajtos versenyével zárult a sílövők világkupa-sorozata az oroszországi Hanti-Manszijszkban. A győzelmet a francia Martin Fourcade tudta megszerezni az osztrák Dominik Landertinger és a norvég Emil Hegle Svendsen előtt.
Az elején Martin Fourcade elég erős tempót diktált, s így ki is harcolt néhány másodperces előnyt, ám erre a második lövészetnél rá is fizetett, mert egy hibája miatt így lépéshátrányba került a hattagú élbolyhoz képest. Ezt azonban egész gyorsan le is dolgozta.
A harmadik sorozatban viszont Fourcade maradt közülük hibátlan, valamint Sipulin, így ők ketten haladtak az élen. Az utolsó sorozatot a francia hibátlanul teljesítette, míg az orosz egyet rontott, így Fourcade közel egy perces előnnyel gyakorlatilag már győztesnek volt tekinthető, az más kérdés, hogy a végén gyakorlatilag már szlalomban közlekedett, sőt másodpercekig a célvonalat sem volt hajlandó átlépni.
Sipulinhoz viszont felzárkózott két osztrák, Svendsen, valamint az amerikai Tim Burke. Közülük aztán Landertinger tudott robbantani, míg a harmadik helyet az elmúlt hetekben betegséggel küszködő Svendsen szerezte meg nagy hajrá után.

Sílövő-vk, Hanti-Manszijszk (Oroszország)

FÉRFI 15 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY: 1.Martin Fourcade (francia) 41:51.4 (1), 2.Dominik Landertinger (osztrák) +13.9 (1), 3. Emil Hegle Svendsen (norvég) +17.3 (1)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Martin Fourcade (francia) 1248 pont, 2.Emil Hegle Svendsen (norvég) 827, 3. Dominik Landertinger (osztrák) 715

NŐI 12.5 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY: 1.Gabriela Soukalova (cseh) 38:22.4 (0 lövőhiba), 2. Marie Dorin Habert (francia) +11.2 (1), 3. Kaisa Mäkäräinen (finn) +22.9 (2)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Tora Berger (norvég) 1234 pont, 2. Darja Domracseva (fehérorosz) 924,3. Andrea Henkel (német) 856

(Forrás: NSO)