Ennek eredményeként már az ötödik percben gólt szerezhetett volna a Nationalelf, de ehhez az kellett volna, hogy a szögletnél előrehúzódó Mats Hummels megfelelő erőt közöljön a labdával – nem tette, ám a játékszer valahogy így is elvánszorgott a gólvonalon álló Pirlóig, aki azt az alkarjával tessékelte arrébb. Stéphane Lannoy játékvezető kiállítás és tizenegyes helyett azonban továbbot intett – mint később látható, ez döntő hibának bizonyult…

Az első negyedóra a németeké volt, aztán fokozatosan feléledtek az olaszok, és ennek első jelzéseként Montolivo, majd Cassano „kínálta meg” Neuert, aki azonban szépen fogta a lövéseket. A 20. percben viszont már a Bayern hálóőre is tehetetlen viszont, hiszen Cassano úgy megkeverte a „hazaiak” védelmét – élen a teljesen feleslegesen „kirongyoló” Hummelsszel –, hogy a középre tekerését Mario Balotelli gyakorlatilag zavartalanul – na jó, Badstubertől „zavartatva” – fejelhette a német hálóba.

A bekapott gól úgy megfogta a németeket, mint azt a bokszolót, aki csak a szájkaratéban végzett érdemi munkát az öklözés előtt (és kissé lenézte ellenfelét), ezt pedig remekül kihasználta a borzasztó taktikusan játszó Prandelli-legénység. Remekül tartották a labdát Pirlóék, és – ahogy várható volt – a játékról alkotott filozófiájuknak megfelelően a kontrajátékban bíztak.
Arra azonban talán a legvérmesebb talján drukkerek sem számíthattak, hogy a németek védekezése csütörtök estén a naphoz illően viselkedik, vagyis csütörtököt mond. Mással ugyanis nem nagyon lehet magyarázni, hogy a tolódást álmából felébresztve is hibátlanul előadó Philipp Lahm nem vette fel a Montolivo álompasszára mélységből beinduló Balotellit, aki – mielőtt a Mannschaft csapatkapitánya odaért volna – pattanás után, kíméletlen erővel kilőtte Neuer kapujának bal felső sarkát.
Ez már tényleg K. O.-val ért fel a fehér mezesek számára, akiknek csak arra maradt erejük, hogy valahogy „beszédüljenek” a szünetre a sorokat rendezendő.

Joachim Löw ott próbált változtatni, ahol a legjobban kellett (bejött Reus a semmit sem mutató Podolski helyett, illetve az első félidőben a labdával – önhibáján kívül – alig-alig találkozó Gomezt Klose váltotta), de a Nationalelf látványos szenvedése csak tovább fokozódott a második negyvenöt percben. Amelyből egyébként a Prandelli-legénység többször is profitálhatott volna (értsd: a harmadik góllal eldönthette volna a meccset), de a németek azért németek – igen, még most is –, mert sosem adják fel, még akkor sem, ha látszott: ezen az estén semmi, de tényleg: semmi nem jön össze nekik.

Azért egy szépítő találatra csak futotta a 92. percben (a „bátor” Lannoy sporttárs tizenegyest ítélt egy olyan szituáció után, amely megszólalásig hasonlított a pirlói „kézmozdulathoz”…), ám többre nem, mivel a játékvezető – roppant „korrekt” módon – a jelzett hosszabbítás vége előtt, az utolsó támadás kezdésekor háromszor fújt a sípjába.

Európa-bajnokság, elődöntő
Németország–Olaszország 1–2 (0–2), Varsó, Nemzeti Stadion, néző. V.: Stéphane Lannoy (francia)
Németország: Neuer – J. Boateng (T. Müller, 71.), Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Kroos, Özil, Podolski (Reus, 46.) – Gomez (Klose, 46.)
Olaszország: Buffon – Balzaretti, Bonucci, Barzagli, Chiellini – De Rossi, Pirlo, Marchisio – Montolivo (T. Motta, 64.) – Cassano (Diamanti, 58.), Balotelli (Di Natale, 70.)
g.: Özil (92. – 11-esből), ill. Balotelli (20., 36.)

(Forrás: nb1.hu)