Spanyol támogatás a 2024-es budapesti olimpiapályázatnak

Spanyol támogatás a 2024-es budapesti olimpiapályázatnak

2015. 09. 04.
Megosztás

Magyar küldöttséget láttak vendégül csütörtökön a spanyol olimpiai mozgalom vezetői Madridban a 2024-es budapesti olimpiapályázat kapcsán.

A Spanyol Olimpiai Bizottság részéről Alejandro Blanco elnök és Victor Sánchez főtitkár, a korábbi madridi olimpiapályázatok ügyvezetője vett részt az egyeztetéseken, míg a magyar delegációt dr. Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, Budapest 2024 kormányzati felelőse, dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nemzetközi igazgatója valamint Fekete Miklós, a PricewaterhouseCoopers magyarországi partnerének vezetője képviselte az egynapos konzultációs tanulmányúton.

„Örömmel tettünk eleget a meghívásnak, és rengeteg fontos tapasztalattal gazdagodtunk, olyanokkal, melyek nagyban hozzájárulhatnak a magyar pályázat sikeréhez” – fogalmazott dr. Nagy Zsigmond.

„A konzultáció megerősített minket abban a hitünkben, hogy ragaszkodnunk kell a saját víziónkhoz, Budapest és Magyarország ugyanis képes arra, hogy semelyik korábbi játékokhoz nem hasonlítható, mégis felejthetetlen olimpiát rendezzen. Szintén fontos tanulság, hogy – akárcsak Madrid – a pályázati anyagban nekünk is előtérbe kell helyeznünk a fenntarthatóságot, a gazdaságos olimpia célkitűzését, amit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is szorgalmaz reformprogramja, az Agenda 2020 révén.”

A MOB igazgatója szerint a 2012-es, a 2016-os és a 2020-as madridi pályázat impulzív, dinamikus, fiatalos, jövőorientált, illetve felettébb erős önkéntesprogram épült rájuk, és „Budapest esetében is maximálisan erre kell törekedni” – tette hozzá.

„A NOB valamennyi pályázónál megméri a támogatottságot a végső döntés előtt, és az, hogy a spanyol főváros esetében az ott élők 86 százaléka (!) tört pálcát a rendezés mellett, több mint figyelemre méltó.”

Dr. Nagy Zsigmond elárulta, Victor Sánchez, aki 1992 óta valamennyi olimpián részt vett sportvezetőként, már most a budapesti pályázat egyik legnagyobb támogatója.

„Főtitkár úr arról számolt be, hogy Magyarországnak, a magyar sportnak nagyon jó a híre szerte a világban, a külföldi sportolók, sportvezetők imádják Budapestet, és hogy hazánk már csak a sportmúltja miatt is kiérdemelné a NOB-tagok bizalmát. Továbbá leszögezte, bármennyire erősek a riválisok, nem szabad félnünk, kemény munkával ugyanis egészen nagy dolgokra lehetünk képesek. Hatalmas öröm volt hallani ezeket a szavakat egy ilyen nagyra becsült sportdiplomatától.”

„Victor Sánchez úr emellett kiemelte, a magyar pályázatnak ugyancsak nagy előnye, hogy a kormány, Budapest és a Magyar Olimpiai Bizottság ilyen kiválóan együtt tud működni, és hogy a magyar emberek döntő többsége egyértelműen beállt az ügy mögé.”

A MOB vezetője elmondta: a spanyol fél arról biztosította a magyar küldöttség tagjait, hogy a jövőben is minden szakmai segítséget megad Budapest 2024-nek, melynek képviselői bármikor bizalommal fordulhatnak a korábbi madridi pályázatok szakértőihez.

(MOB/Czövek Oszkár)