Spanyol válogatott játékossal erősített a fehérvári kézilabdacsapat

Spanyol válogatott játékossal erősített a fehérvári kézilabdacsapat

2013. 06. 13.
Megosztás

A 2012/13-as élvonalbeli bajnokságban ötödik Fehérvár KC női kézilabdacsapata öt új játékossal, többek között az olimpiai bronzérmes spanyol válogatott Nuria Benzallal erősítette meg keretét.

Az együttes szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a következő bajnoki kiírásban a négy között akarnak végezni, s ebben segíthetnek az új igazolások.

A 28 éves, irányítóként és átlövőként is bevethető, Európa-bajnoki ezüstérmes Benzal mellett a magyar válogatott kapus, az eddig Siófokon szerepelt Kiss Éva is Székesfehérvárra szerződött. Mellettük Békéscsabáról az átlövő Hajduh Csenge, Vácról a - korábbi fehérvári - beálló, Mayer Szabina, valamint Érdről a felnőtt mérkőzéssel még nem rendelkező kapus, Győrffy Alexandra érkezett a klubhoz.

Pal Oldrup Jensen vezetőedző csapatától ugyanakkor távozik Triscsuk Krisztina, Szikora Melinda, Zsigmond Vivien, Németh Nóra és Lelkes Noémi.

A sajtóeseményen az is elhangzott, hogy amennyiben az Érd Bajnokok Ligája-indulási szándékát elfogadja az európai szövetség, akkor a Fehérvár az EHF Kupában is megméretheti magát.

(Forrás: MTI)