Sportági konzultáció a szarajevói EYOF jegyében

2018. 11. 20.
Megosztás


A jövő évi téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon - várhatóan - résztvevő sportágak szövetségi képviselőinek részvételével tartott konzultációt a Magyar Olimpiai Bizottság a szervezet székházában kedden. A megjelenteket Vékássy Bálint főtitkár köszöntötte, majd az aktualitásokról Dósa Viktória csapatvezető és dr. Tóth Szabolcs, az egészségügyi team orvosa adott tájékoztatást.

Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) először 1993-ban, az olaszországi Aostában rendeztek, az első magyar érem már ott megszületett a rövidpályás gyorskorcsolyázó Vincze Petra révén. Az EYOF jogtulajdonosa az Európai Olimpiai Bizottság, az esemény az európai tagállamok közös, nagyszabású multisport-eseménye, melyet a 14-18 éves korosztályban írnak ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapokmánya szellemiségének figyelembevételével két évente.

„A szarajevóiak a '84-es téli olimpiára mérhetetlenül büszkék, most is nagy dobásra készülnek, olyan sporteseménynek szeretnének otthont adni, amellyel ismét felkerülhetnek a sport térképére. A Two cities one dream szlogen jelképezi Kelet-Szarajevó és Szarajevó összefogását, valamint a közös álom létrehozását. Jó hangulatú, kellemes környezet várja a kontinens delegációit” - hangsúlyozta Dósa Viktória, aki a múltheti csapatvezetői értkezleten hallottak alapján tette közzé az eseménnyel és a várható magyar csapattal kapcsolatos információkat.

A csapatvezető elmondta, hogy kényelmes EYOF-faluban történik az elszállásolás, a csapatok két szállodakomplexumban lesznek elhelyezve. A zárt területen, a kettő között építik ki az éremátadó ceremóniáknak is helyt adó Medál Plázát. Az étterem reggel öt és este tíz óra között lesz nyitva.

Elhangzott az is, hogy a 14. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon várhatóan 46 ország 1557 sportolója és hivatalos kísérője (csapatiroda, edzők, orvosok, újságírók) - köztük 543 fiú és 416 leány - vesz majd részt. Nyolc sportág 14 és 18 év közötti versenyzői állhatnak rajthoz: alpesi sí, biatlon, curling, jégkorong, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya, sífutás és snowboard szerepel a programban. Magyar versenyző a jégkorong és a snowboard kivételével lehet érintett a fesztiválon; újdonságot a curling jelenthet.

A szarajevói multisport-eseményre a magyar csapattal két orvos utazik: dr. Tállay András és dr. Tóth Szabolcs. Mindketten a MOB Orvosi Bizottságának tagjai - előbbi annak elnöke -, részt vettek több olimpiai eseményen, legutóbb a phjongcshangi téli játékokon.

Tóth Szabolcs doktor ismertette, hogy a szarajevói EYOF-faluban lesz kiépítve egy egészségügyi központ gyógyszertárral a sürgősségi, „háziorvosi” jellegű ellátásra és a doppingvizsgálatokra, a kórházi hátteret pedig szükség szerint a szarajevói egyetemi kórház biztosítja majd. Felhívta a figyelmet továbbá a szűrővizsgálatok és az antidopping-csoportnál való regisztráció fontosságára, valamint a sportolónként legalább egy, drogteszttel kiegészített negatív doppingvizsgálati eredmény szükségességére.

Fontosabb dátumok:
2019. január 11. akkreditációs zárás (Long List)
2019. január 25. a nevezési rendszer zárása (Short List)
2019. február 9. utazás Szarajevóba (autóbusszal)
2019. február 10. megnyitó-ünnepség (Szarajevóban, nyitott helyszínen, 100 perc)
2019. február 15. záróünnepség (Kelet-Szarajevó, nyitott helyszínen, 60 perc)
2019. február 16. utazás Budapestre (autóbusszal)

A csapatvezetői értekezlet képes beszámolója itt található.

Az esemény honlapja: eyof2019.net

Téli EYOF-on magyar csapat utoljára a 2015-ös vorarlberg-liechtensteini fesztiválon vett részt. Magyarország a téli EYOF-okon 7 arany-, 4 ezüst- és 4 bronzérmet szerzett eddig, a 15 dobogós helyezésből tíz érmet rövidpályás gyorskorcsolyában, négyet műkorcsolyában, egyet pedig jégtáncban gyűjtöttünk.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)