Sportágválasztó: Simicskó István is népszerűsítette a SportPont Programot

Sportágválasztó: Simicskó István is népszerűsítette a SportPont Programot

2013. 05. 25.
Megosztás

Pénteken hatalmas érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit a Budapesti Nagy Sportágválasztó! Az egyéni látogatók mellett, közel 100 oktatási intézményből több mint 5000 gyermek jelent meg a Merkapt Sportközpontban a délelőtt folyamán, hogy a megjelenő 100 sportágat a gyakorlatban is kipróbálja és hogy találkozzon híres élsportolóinkkal.


Dr. Simicskó István, az EMMI sportért és ifjúságért felelős államtitkára nyitotta meg a rendezvényt a nagyszínapodon, Cseh László, olimpiai bajnok úszónk, Kozmann György négyszeres világbajnok kenusunk, Csabai Edvin tizenhétszeres világbajnok maratoni kenusunk, valamint Ladányi Balázs és Bálizs Bence, a magyar jégkorong válogatott két tagja jelenlétében. Az államtitkár úr még a megnyitó keretében nem csak másokat biztatott sportolásra, hanem egy rögtönzött bemutatót is tartott az általa gyakorolt sportág, a Wing Tsun kung fu látványos mozdulataiból, majd több más sportágat is kipróbált.

A Budapesti Nagy Sportágválasztó megnyitóját, a kiemelt társrendezvény a Budapesti Nagy Hangszerválasztó megnyitója követte egy rock koncerttel, a 11 éves lányokból és fiókból álló rockbanda, a Rockforce csapott a húrok közé.

Sportágak özöne és hangszerek zsongása várja szombaton is látogatókat a Merkapt Sportközpontban!


A Magyar Olimpiai Bizottság kvíz játékokkal népszerűsíti az olimpiai mozgalmat a helyszinen

Érdekesség például, hogy ugyan májusi rendezvényről van szó, de a téli sportágakba ismét bele lehet kóstolni, hiszen képviselteti magát a jégkorong, a korcsolyasportok, a sí és a snowboard, a sífutás és a biatlon is.
.
A labdasportágak sokasága (kosárlabda, labdarúgás, röplabda, kézilabda, amerikai football, rögbi, korfball...) mellett, az önvédelmi és küzdősportok (judo, birkózás, boksz, aikido, kendo, kempo, francia boksz, ju-jitsu, nanbudo, hapkido, kick-box, capoeira, ninjutsu...) széles választéka kínálja magát a megismerésre.

A szervezők nagy örömére ismét a megjelenő sportágak között lesz az akrobatikus kosárlabda, a Faceteam felnőtt és utánpótlás csapata képviseletében, valamint a freestyle focisok is újra elbűvölik majd a látogatókat zsonlgőri ügyességű labdakezelésükkel.

A Rippel testéverekel, akik már több éve szintén rendszeres résztvevői a rendezvénynek, a Rippel Brothers Mozgásművészeti Akadémia sportági helyszínén találkozhat a közönség.

A golyós sportágakat a bocsa és a petanque képviselteti majd, de ismét jelen lesz vívás, a szablyavívás, a tamburello, a kettlebell, a tájékozódási futás, az akrobatikus pompon, a cherleading, a rádióamatőr sport, a mediball, a lábtoll-labda és a lovassport is.

Az ütős sportágak közül megjelenik a tenisz, a strandtenisz, az asztalitenisz, a krikett, a tollaslabda és a gyorstollaslabda.

A szellemi sportok kedvelői sem fognak unatkozni, hiszen eljönnek a Budapesti Nagy Sportágválasztóra a sakk, a gó, a dáma képviselői is.

Aki a ritmust, a zenét kedveli azt a táncsport és a mindig óriási közönségsikert arató zumba fogja lázba hozni.

Aki pedig a vizes sportágakba szeretné belekóstolni, annak kíváló lehetőséget ad a kajak, a kenu, az evezés, a sárkányhajó sporteszközeinek kipróbálása.

A szintén mindig nagyon népszerű atlétika, íjászat, darts, sportlövészet sem mardhat ki a megjelenő sportágak felsorolásából, de ugyanez vonatkozik a BMX-re és a görkorcsoláyra.

A technikai sportágak szerelmeseinek is van jó hírünk, hiszen a motorsport és az RC modellsport is képviselteti magát a májusi Budapesti Nagy Sportágválasztón, melyen ismét megcsodálhatjuk majd a barantások és a gladiátor harcosok bemutatóit is.

És akinek ez még nem lenne elég, a Budapesti Nagy Hangszerválasztón a látogatók több száz hangszert is próbára tehetnek a klasszikustól a dj-pultig.

A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak!

SportPont program

A Sportágválasztón több mint 90 sportág díjmentesen kipróbálható a Maglódi úton. Rengeteg gyermek, érdeklődő, sportoló. Fantasztikus a hangulat. A rendezvényen hagyományosan megjelennek neves sportszemélyiségeink, olimpikonjaink, hogy jelenlétükkel is népszerűsítsék saját sportágukat és általában a sportot, a rendszeres testmozgást.

A megnyitó után dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára látványos kung-fu bemutatót tartott, majd meglátogatta a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) standját, ahol jelenlétével népszerűsítette a SportPont Programot és találkozott Simon Gáborraúl, a MEFS elnökségi tagjával.

Az áprilisi a SportPont Program sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről Kiss Norbert helyettes államtitkár vett részt. Akkor elhangzott, hogy a SportPont Fesztivál az országos egyetemi sportot és egészséges életmódot népszerűsítő kampány, mely a Hajós Alfréd Terv részét képezi. A SportPont Program elsődleges célja azon hallgatók megszólítása egy mozgásra ösztönző jutalmazási rendszer segítségével, akik nem sportolnak rendszeresen, vagy eddig egyáltalán nem foglalkoztak a sport témájával.

A BME hallgatója, az olimpiai ezüstérmes úszó, Cseh László valamint az olimpiai bronzérmes kenus, a Gábor Dénes Főiskola hallgatója Kozmann György is megjelent a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai tagozatának sátrában a Sportágválasztó pénteki napján.

Első londoni aranyérmesünk, Szilágyi Áron vívó, aki az ELTE hallgatója, május 25-én, szombaton (12:00-13:30), míg az Eszterházy Károly Főiskola hallgatója, az olimpiai bajnok tornász, Berki Krisztián május 25-én, szombaton (13:30-15:00) jelezte részvételét a Nagy Sportágválasztón, ahol ellátogat a MEFS standjához is.

A MEFS cheerleader és SportPont Program bemutatóval, valamint ügyességi feladatokkal, nyereményekkel szombaton is várja az érdeklődőket.

(Forrás: sportagvalaszto.hu, MEFS, fotók: Kovács Anikó és Török Olivér)