Sportberuházások: szükség esetén a stadionépítéseket is felfüggeszthetik

Sportberuházások: szükség esetén a stadionépítéseket is felfüggeszthetik

2013. 05. 10.
Megosztás

A költségvetési zárolás mellett, ha szükséges, felfüggeszti egyes beruházások finanszírozását a kormány – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten. A felfüggesztés a sportberuházásokat is érintheti.

Ha ez nem lenne elegendő az Európai Bizottság számára, bevételnövelő intézkedésként a tranzakciós illeték emelése és a bankadó újragondolása következik – mondta Varga Mihály a kormányszóvivői tájékoztatón, amelyen a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülés érdekében tett kormányzati lépéseket ismertette.

Kifejtette, a kormány több, már folyamatban lévő beruházást felfüggeszt vagy azokhoz más jellegű finanszírozási formát keres; a lépés érinti például a stadionépítéseket, valamint a Parlament és környékének megújítását.

Az Európai Bizottság nem számol a közszférában nominálisan stagnáló fizetésekkel, a hatékonyabb adóbeszedés hatásával, és azzal sem, hogy az önkormányzati szférában tavaly többlet alakult ki – mondta Varga Mihály azzal kapcsolatban, hogy miből adódik a különbség a kormány és Brüsszel államháztartási előrejelzései között.

A bejelentést követően a debreceni építkezéssel kapcsolatban a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. a következő közleményt adta ki.

„A kormány eltökélt szándéka: hazánk minden eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy az Európai Unió beszüntesse a túlzottdefficit eljárást Magyarország ellen. A most bejelentett intézkedésnek nincs közvetlen hatása a Nagyerdei Stadion ügyére.

Az Európai Unió 80 milliárd forintos központi költségvetési egyenlegjavítást vár Magyarországtól – ez a feltétele annak, hogy az EU leállítsa a túlzottdefficit eljárást. A kormány május 10-i döntése szerint 92.9 milliárd forintnyi kiadási előirányzatot zárolnak az állami intézmények körében. Ez a megoldás valószínűleg elegendő az EU számára, s Magyarország nem kényszerül arra, hogy további lépésként beruházásokat függesszen fel.

A Nagyerdei Stadion rekonstrukciójának fedezete részben pénzben a projektcég számláján van, részben konkrétan szerepel az idei központi költségvetési törvényben. Az építkezés menetrendszerűen zajlik, a fedezet rendelkezésre áll. Európai stadion készül Debrecenben, reméljük az EU is örvendezik ennek."

(Forrás: MTI)