Sportolni, tanulni, élni

Sportolni, tanulni, élni

2018. 07. 06.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is ellátogatott Győrbe, a vasárnapig tartó U18-as atlétikai Európa-bajnokságra. Kulcsár Krisztián a lelátón követte az eseményeket, de közben örömmel mesélt a Magyar Atlétikai Szövetség jövőbeni terveiről, értékelte a fiatalok eddigi teljesítményét, valamint bölcs tanáccsal is ellátta az utánpótláskorúakat.

„Projektjeink során rendszeresen foglalkozunk pályázatokkal, melyek által nemzetközi versenyeket rendezhetünk az országban. Azt gondolom, ez az egész nem működhetne ilyen gördülékenyen, ha Magyarországon nem szeretnék az emberek ennyire a sportot. Az itt versenyzők remélem tudják, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség szeretne pályázni a 2023-as felnőtt atlétikai világbajnokságra, ami azt is jelentheti, hogy sokukat viszontlátjuk hazánkban pár év múlva. Persze ennek vannak strukturális feltételei is, így még nem született végleges döntés a pályázatról, de az biztos, hogy az atlétikát kedvelőkön és támogatókon ez nem múlik majd. Személy szerint nagyon drukkolok; jó lenne hazahozni ezt az eseményt is" – mondta határozottan az elnök.

Elégedett vagyok az U18-as győri Európa-bajnokságon versenyző magyar fiatalokkal, akiknek a vállára vélhetően óriási nyomás nehezedik, hiszen ez az egyetlen kvalifikációs verseny a Buenos-Aires-i ifjúsági olimpiára, viszont úgy látom, egész jól megbirkóznak a feladattal.”

Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó a tanulást legalább annyira fontosnak tartja, mint a sportot, ugyanakkor azt is üzente az Eb résztvevőinek, hogy ne felejtsenek el élni.

„Fontos, hogy a fiatalok ne csak sportoljanak, hanem tanuljanak is közben. Nem szeretnék olyan tanácsot adni, amit az edzők és a szülők is hangsúlyoznak. Azt feltételezem, hogy az elkötelezettség és az áldozatvállalás megvan ezekben a fiatalokban, hiszen minden edzésen ott vannak, ami lemondással jár. Tény, hogy meg kell találni az egyensúlyt: sportoljanak, de élvezzék is, és ne felejtsenek el mindeközben élni! Ezáltal a sportban is sikeresebbek lehetnek.”


Balról Vékássy Bálint, a MOB főtitkára és Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke a győri lelátón.

(MOB, fotók: MASZ)