Sportos olimpiai nyitány Sikátoron

Sportos olimpiai nyitány Sikátoron

2012. 07. 30.
Megosztás

A Bakonyalja kis településén, Sikátoron – amely az egyik olimpiai kör névadója is – a londoni olimpia első versenynapján a helyi önkormányzat szervezésében ifjúsági sportnapot rendeztek.

Az immár hagyományos programban – nem konkurálva a londoni eseményekkel - komoly és vidámabb versenyszámok egyaránt szerepeltek, a labdarúgó mérkőzéstől a különböző sorversenyeken át a tréfás feladatokig.

A különböző erőpróbák zárásaként az arra vállalkozók az olimpia jegyében totót tölthettek ki, mégpedig két kategóriában. A „szurkolói” feladatlapokat a fiatalabb korosztály kapta, amelyek „ráhangolásként” elsősorban a most zajló olimpiával, annak előzményeivel voltak kapcsolatosak, míg a felnőtteknek az olimpiák Londonig ívelő történetéből kellett jó tippekkel „vizsgázniuk”.
A kérdéseket a MOA tanácsának tagja, dr. Printz János – a falu szülöttje – állította össze, s ő végezte e l a válaszok értékelését is.

A résztvevők összességében ebben a számban is jó teljesítményt nyújtottak, s a legjobbak örömmel vették át Víghné Kemény Teréz polgármester asszonytól a díjakat, köztük a MOA által felajánlott elismeréseket.

Végeredményként a felnőttek között hármas holtverseny alakult ki az élen (Fehér Gábor, Iváncza Zoltán, Vígh Domonkos), míg az ifjaknál két lány (az első Bánhalmi Bettina és a harmadik Németh Virág ) és egy fiú (Benkovics Bence) került a képzeletbeli dobogóra.

A fizikai és szellemi erőpróbák után a párhuzamosan zajló főzőverseny eredményhirdetése következett, amelynek teljesítményeit - a helyi szakács válogatottak ízletes főztjét– ugyanúgy élvezhette valamennyi résztvevő, mint az olimpiai totóknak a teljes közönség számára ismertetett kérdéseit és helyes válaszait.

(Forrás: pjk)