Staicu Simona Berlin után Budapesten is megfutná az olimpiai szintet

Staicu Simona Berlin után Budapesten is megfutná az olimpiai szintet

2015. 10. 09.
Megosztás

Eddig négyszer diadalmaskodott a Budapest Maratonon Staicu Simona, aki 44 évesen a legidősebb női induló a magyar bajnoki mezőnyben, a 30. SPAR Budapest Maratonon viszont nem csak a győzelmei számát szeretné gyarapítani és az ötödik elsőségét ünnepelni, hanem az olimpiai szintet is megcélozza.

A Berlin Maratonon teljesítetted az olimpiai szintet. Teljesen elégedett vagy az eredménnyel?

2:41:28-as idővel értem célba, ami 32 másodperccel jobb, mint a szintidő. De úgy érzem lehettem volna bátrabb is, megnyomhattam volna jobban az elejét, és így is bírtam volna a végéig, mivel az időjárás és a pálya is tökéletes volt, és bolyban tudtam futni, ami mindenképpen hozzájárul a jó futóteljesítményhez.

Ezek szerint úgy érzed, maradt még benned tartalék. Így könnyebb volt a regenerálódásod?

Kemény volt így is ez a 42 km és mivel a két verseny között csak két hét telik el, így igazán fontos a precíz felkészülés. A maratont tisztelni kell. Nem lehet rögtön a verseny után újból keményen hajtani. Több mint 50 maraton után már tudom, hogy a testemnek mi a jó. Hiába vinne a lábam, az agyam még tudja, hogy nincs itt az idő a kemény edzésre, akkor visszafogom magam. De tény, hogy ha még lenne egy plusz hetem vagy pár évvel fiatalabb lennék, akkor még könnyebb lett volna a regenerálódás.

Hogy készülsz fel ilyenkor, amikor két hét van két nagy verseny között?

Berlinben a verseny után rögtön 3 km-t kocogtam levezetésként, majd utána másnap 75 percet futottam laza tempóban. Aztán fokozatosan emeltem az intenzitáson. Én a verseny előtti időszakban egy napot ki szoktam hagyni és egy métert sem teszek meg, de megvan a napi tervem és annak megfelelően végzem a munkát. Ha pedig valamiért nem tudok kimenni, vagy nem annyit tudok futni, akkor otthon szobabiciklizek még. Tegnap éreztem először, hogy most már felfrissültem és tíz nap után kipihentem a berlini 42 km-t.

A 30. SPAR Budapest Maratonon mi lesz a célkitűzés?

Miért is ne próbálnám meg újra megfutni a szintet? Jó lenne, ha sikerülne, ha a körülmények is adottak lesznek, és megúszom betegség vagy sérülés nélkül, akkor szeretnék még javítani is, és megcéloznám a 2:41-en belüli időt. Jó lenne itt is bolyban futni, úgy tudom, hogy Merényi Timi és Laluska Zsuzsa is indul és így szerintem könnyebb lesz jó időt elérni.

A maraton után tervezel még más versenyen indulni?

Egyelőre most elég kilométer lesz a lábamban. Viszont az olimpiai szintet jövő május 31-ig lehet teljesíteni, addig szeretnék még két maratonon indulni és minél jobb időt elérni. Ha fiatalabb lennék, és többet tudnék edzeni, akkor szerintem a 2:37-es idő lenne a cél, de persze most már ez nem reális, de amíg érzek magamban erőt, addig ki akarom hozni a versenyeimből a maximumot.

--------------------------------------

A klasszikus számban három olimpiai bajnok is elindul: a kajakos Kozák Danuta és Szabó Gabriella váltóban, míg a kenus Vajda Attila egyedül teljesíti a távot. Utóbbi mellett a magyar élsportolókat Galambos Péter vb-ezüstérmes evezős képviseli még az egyéni versenyben. A Rio Klub két csapatot indít váltóban, színeikben többek között Dudás Miklós világbajnok kajakozóval, Mike Róbert vb-győztes kenussal, Barka Emese Európa Játékokon első birkózóval, Kasza Róbert vb- és Eb-aranyérmes öttusázóval és Földházi Zsófia Eb-győztes öttusázóval. Szintén váltóban fut majd Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, illetve Tóth Dávid olimpiai ezüstérmes és Szalai Tamás Európa-bajnok kajakos is.

A főváros kétnapos futóünnepén a MOB Mini 5próba Rióbát szervez, így a mozgalomban már résztvevők, vagy ezúttal csatlakozók pontokat gyűjthetnek a nyeremények reményében. A Mini 5próba Rióbával kapcsolatban Kocsis Árpád főszervező is kifejtette véleményét.

(BSI/Molnár Anett-MOB)