Stollár Fanny sikere az Orange Bowl-on

Stollár Fanny sikere az Orange Bowl-on

2012. 12. 26.
Megosztás

A harmadik helyen végett Stollár Fanny, a fiatal magyar játékos az egyik legjelentősebb amerikai junior versenyen.

Idén is voltak magyar játékosok a szokásos év végi amerikai versenysorozaton, melynek első állomásán, az Eddie Herr-en Stollár Fanny egyéniben, Gálfi Dalma pedig párosban nyert, a Nike Junior Tour-on pedig Valkusz Máté emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.

Talán még ezeknél a versenyeknél is rangosabb azonban az Orange Bowl, melyen az U18-as, az U16-os, az U14-es és az U12-es korosztálynak is rendeznek versenyt. Az U18-ban Szlavikovics Szabina indult pár héttel ezelőtt, de nem tudott átütő sikert elérni, most azonban Stollár Fanny és Gálfi Dalma személyében a végső sikerre is esélyes játékos indult a versenyen.

A korosztályukban kiemelkedő magyar játékosok egy ágra kerültek a 128-as táblán, így már az elődöntőben találkozhattak volna és úgy is nézett ki, hogy létre is jön a rangadó a négy között.

Az 1. kiemelt Dalma négy amerikai játékos legyőzésével jutott el a nyolcig, ahol azonban a 17. kiemelt amerikai Taylor 63 61-re legyőzte. Fanny 5. kiemeltként nagyon simán vert egy szerb és egy amerikai lányt, majd egy amerikai és egy kanadai játékos legyőzésével jutott el a negyeddöntőig. Ott az első szettet 6-0-ra elvesztette a 9. kiemelt amerikai Bellis ellen, végül azonban 06 61 62-re győzött és bejutott az elődöntőbe.

Sajnos Taylor nála is jobbnak bizonyult, 62 60-ra nyert, Fanny azonban a bronzérmet megszerezte, miután a francia Gravouil nem tudott kiállni a meccsre, a bronzéremnél azonban talán még nagyobb élmény volt, hogy ezt követően egy bemutató meccsen Venus Williams és Caroline Wozniackival is egy pályán lehetett.

(Forrás: mtsztenisz.hu)