Storcz Botond a Csanádiban

Storcz Botond a Csanádiban

2013. 04. 27.
Megosztás

A Csanádi Árpád Baráti Kör ismét megtartotta havi szokásos összejövetelét, amelyen vendégként Storcz Botondot, a háromszoros olimpiai bajnok kajakozót, jelenleg a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányát tisztelhettük köreinkben.

A beszélgetés a végére nagyon interaktívvá alakult, számos tagtársunk bombázta kérdéseivel, hozzászólásaival a kapitányt, természetesen a kérdések zöme Dusev-Janics Natasával kapcsolatban merült fel. Szó esett a kapitány korábbi sikereiről,szövetségi kapitányi pályájáról és többek között a kajak-kenu sportba most beáramló hatalmas állami támogatásról.

A több, mint egy milliárd forint nagy részét az egyesületek létesítményfejlesztésre fordíthatják és remélhetőleg ez is hozzájárul majd a kajak-kenu bázis szélesítéséhez, versenyzők megtartásához a felnőtt korba lépésnél és továbbra is gazdag éremesőben lesz részünk, bármilyen szintű kajak-kenu versenyről is legyen szó. Az összejövetel nagyon jó hangulatban zajlott, még azt is megtudhattuk, hogy Londonban Kammerer Zoltán azért lett " csak második a négyessel, hogy ne előzze meg a kapitányt az olimpiai bajnoki címek tekintetében". Azért a teremben így is megvolt a négy olimpiai arany, hiszen Varga János (olimpiai bajnok birkózó ) ismét megtisztelt bennünket kedves feleségével.

(Forrás: Henter Pál, Ötkarika )