Súlyemelő ob: először külföldiekkel

Súlyemelő ob: először külföldiekkel

2013. 09. 21.
Megosztás

Idén első alkalommal lesz nyílt, ennél fogva külföldieket is felvonultató a súlyemelők magyar bajnoksága, amelynek a sportág honi történetében ugyancsak először ad otthont Pécs.

A szombat-vasárnapi ob-n indul a teljes hazai élmezőny, a határokon túlról pedig Szerbiából és Csehországból várnak versenyzőket a szervezők.

Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöke kiemelte, hogy a világhírű Zsolnay porcelángyár névadó szponzorként jelentkezett, míves érmeket és serlegeket felajánlva a legjobbaknak.

Az MSSZ első embere a szövetség honlapján azt is jelentős ténynek nevezte, hogy a bajnokság fővédnökei között ott van Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, országgyűlési képviselő és Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára is.

A hétvégi ob több mint százfős mezőnyében a rajtlista szerint a 15 kategóriában 11 címvédő áll rajthoz. Szabó Dominika tavaly a 48 kilogrammosoknál diadalmaskodott, ezúttal viszont eggyel feljebb, 53 kg-ban próbál szerencsét. A bajnokok sorában pódiumra lép a biztos világbajnoki résztvevőnek számító Magát Krisztina (plusz 75 kg), s az októberi, lengyelországi vb-n várhatóan szintén induló Baranyai János (85), Gyurkovics Ferenc (105) és Nagy Péter (plusz 105) is.

A legnagyobb mezőnyt a férfiak 69 kilogrammos kategóriája vonultatja fel 14 fővel, de akadnak foghíjas súlycsoportok is, ebből a szempontból a legkirívóbb a női 75 kg, ahová csupán két emelőt neveztek.

A viadal külön érdekessége, hogy Pécsett versenyez a korábbi sokszoros világ- és Európa-bajnoki érmes, az utóbbi években a mesterek között vb-aranyakkal és korosztályos világcsúcsokkal jeleskedő Takács Mária is, aki jelenleg a hazai szövetség főtitkára.

A férfimezőny doyenje az 1964-es évjáratú Rosanits Péter, míg a bajnokság két legfiatalabb résztvevője a szombathelyi Fekete Dóra és a kisújszállási Rácz László lesz, ők egyformán 1998-ban születtek.

(Forrás: MTI)