Súlyemelő-vb: legyőzhetetlen volt az olimpiai bajnok

Súlyemelő-vb: legyőzhetetlen volt az olimpiai bajnok

2013. 10. 22.
Megosztás

A londoni olimpia észak-koreai bajnoka, Om Yun Chol bizonyult a legjobbnak a férfiak 56 kilogrammos súlycsoportjában a súlyemelők lengyelországi világbajnokságának második napján Wroclawban.

A hétfő esti versenyben Om szakításban második lett a pekingi ötkarikás bajnok, a kínai Long Qingquan mögött, de lökésben és összetettben ő jutott a legmesszebb. Első lökésgyakorlatával 162 kilogrammot emelt fel, ezzel már megvolt számára a győzelem, ezt követően pedig 170 kilós világcsúccsal próbálkozott, de kísérlete közben könyöksérülést szenvedett.

A női 53 kilogrammban kínai versenyző bizonyult a legjobbnak. Li Yajun, aki szeptember elején a kínai nemzeti játékokon szakításban nem hivatalos világcsúcsot állított fel 105 kilóval, az első fogásnemben könnyebb testsúlyának köszönhetően végzett az élen a hozzá hasonlóan egy mázsáig jutó azerbajdzsáni – a tavalyi londoni olimpián még moldovai színekben bronzérmes – Cristina Iovu előtt. Lökésben szintén „másolták" egymást a felek, amennyiben egyformán 121 kilót teljesítettek, ez pedig itt is, és összetettben is a 20 esztendős kínainak kedvezett.
Az összetett és a szakítás bronzérme a thaiföldi Tanasanak jutott. A lökés ben honfitársa Sutanan állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Kedden a nők 58, a férfiak 62kg-os súlycsoportjában avatnak bajnokot.

SÚLYEMELŐ-VILÁGBAJNOKSÁG, WROCLAW

Férfi 56 kg
Összetett, világbajnok: OM Yun Chol (Koreai NDK) 289 (127, 162), 2.LONG Qingquan (Kína) 287 (130, 157), 3.THACH Kim Tuan (Vietnam) 283 (126, 157), 4.TRAN Le Quoc Toan (Vietnam) 278 (125, 153), 5.RUIZ GASSO Lazaro Maykel (Kuba) 275 (122, 153), 6.CHONTEY Arli (Kazahsztán) 257 (117, 140)

Szakítás, vb: Long 130 kg, 2. Om 127, 3. Thach 126
Lökés, vb: Om 162 kg, 2. Long 157, 3. Thach 157

Női 53 kg
Összetett, vb: LI Yajun (Kína) 221 (100, 121), 2.IOVU Cristina (Azerbajdzsán) 221 (100, 121), 3.TANASAN Sopita (Thaiföld) 203 (91, 112), 4.SUTANAN Kittima (Thaiföld) 200 (86, 114), 5.VILLAR Barboza Rusmeris (Columbia) 197 (85, 112), 6.PARATOVA Iulia (Ukrajna) 195 (90, 105)

Szakítás, vb: Li 100, 2. Iovu 100, 3. Tanasan 91
Lökés, vb: Li 121, 2. Iovu 121, 3. Sutanan 114
Azonos eredménynél a könnyebb testsúly rangsorolt.

(Forrás: NSO)