Sűrű program a válogatott számára 2013-ban – a nemzetközi megmérettetéstől az ötkarikás részvételig

Sűrű program a válogatott számára 2013-ban – a nemzetközi megmérettetéstől az ötkarikás részvételig

2012. 12. 20.
Megosztás

Átadták az év golfozója 2012 díjakat.

Jelentős előrelépést és fejlődést hozott a 2012-es esztendő a szakmai munka terén a Magyar Golf Szövetség (MGSZ) életében, amelynek köszönhetően a szervezet új tehetségekkel kibővült válogatott csapattal vághat neki 2013-nak.

A tavasszal kinevezett szövetségi kapitány, Böndicz Gergő irányítása alatt a nyári hónapokban a magyar golf válogatott összekovácsolódott, és egy-két játékos figyelemre méltó eredményeket ért el. Az így megerősödött csapat jövő évi versenynaptárában számos nemzetközi junior bajnokság szerepel a hazánkban debütáló Európai Olimpiai Reménységek Tornája mellett, köszönhetően az MGSZ sportdiplomáciai tevékenységének, amely lehetővé tette, hogy az erős mezőnyöket felvonultató eseményeken szabadkártyát kapjanak a magyar játékosok. A feltörekvő fiatalok számára rendkívüli motivációt jelent, hogy a golf szerepel a 2014. évi ifjúsági olimpiai programban, valamint a 2016-ban megrendezésre kerülő Rio de Janeiró-i játékokon is. Ahhoz, hogy az ötkarikás álom megvalósuljon, a jövő bajnokainak rengeteg megmérettetésen kell helyt állniuk, s a Magyar Golf Szövetség minden lehetséges eszközzel támogatja ezt a törekvést.

A szövetség évzáró díjátadó eseménye alkalmából, ahol kitüntették 2012. legeredményesebb golfozóit, s amelyet megtiszteltek jelenlétükkel a Magyar Olimpiai Bizottság Sportiskolai Programjának munkatársai, Mateevics Anita és Székely László is, Sugár András elnök elmondta: „Nagy öröm számunkra, hogy a hosszú évek kitartó munkája beérni látszik és sikerült új alapokra helyezni az utánpótlás nevelő tevékenységünket. Reméljük, hogy a 2012-ben bevezetésre került iskola program működtetésével egyre szélesebb bázisa lesz a golfnak, és a tehetséges fiatalokból bajnokok lesznek. Köszönet illeti a Magyar Olimpiai Bizottságot az erkölcsi és anyagi támogatásért, amellyel segíti az MGSZ által kitűzött szakmai célok megvalósítását.”

A Magyar Golf Szövetség minden esztendőben öt kategóriában – férfi, női, junior, senior férfi és senior női – díjazza azokat a játékosokat, akik a ranglistán, a Magyar Bajnokságon, a Magyar Kupán, a Nyílt Magyar Bajnokságon, a Senior Ősz versenyen, a junioroknál pedig a Junior Touron elért helyezései alapján, valamint az Európai Golf Szövetség versenyein szerzett eredményei szerint a legjobbnak bizonyulnak. Az Év Golfklubja rangos elismerést az a klub nyerheti el, amelyiknek a játékosai az esztendőben a legtöbb pontot gyűjtötték a ranglista helyezések alapján.

„Az Év Golfozója 2012” győztesei:

Férfi kategória – Szeberényi Máté, Budapest Highland Golf Club
(Ranglista 1., Magyar Bajnokság 1., Magyar Kupa 2.)

Női kategória – Nagy Nóra Linda, Magyar Golf Club
(Ranglista 1., Magyar Bajnokság 2., Magyar Kupa 1.)

Junior kategória – Rózsa Csilla, Royal Balaton Golf & Yacht Club
(Ranglista 2., Magyar Bajnokság 1., Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság 3., Magyar Kupa 9.)

Senior Férfi kategória – Koplányi Tibor, Magyar Golf Club
(Ranglista 1., Senior ősz 2.)

Senior női kategória – Szűcs Gabriella, Old Lake Golf Club
(Ranglista 1., Senior Ősz 1.)

Az Év Golfklubja – Old Lake Golf Club

A Magyar Golf Szövetség Elnöksége úgy döntött, hogy 2012-ben újabb kategóriákkal bővíti az Év Golfozója díjat és jutalmazza az Év Golf Felfedezettjét, az Év Golferedményét, az Év Golfeseményét, az Év Profi Golfjátékosát, az Év Klubmenedzserét, továbbá az Év Golfedzőjét. A jelöltek személyére az Elnökségi Tagok tettek javaslatot és szavaztak a győztesekre.

„Az Év Golfozója 2012” különdíjazottjai:

Az Év Golf Felfedezettje: Rózsa Dávid, Old Lake Golf Club
(Egy éve kezdett versenyszerűen golfozni, 2012-től már a válogatott és a Boys’ Challenge Trophy csapat tagja, év eleji 21-es hendikepjét 9,8-ra javította év végére.)

Az Év Golferedménye: Rózsa Csilla, Royal Balaton Golf & Yacht Club
(European Young Masters 7., World Junior Golf Series, German Harder Masters 3., International Match Play Trophy, Németország, 3., Duke of York Young Champions Trophy 7., World Junior Golf Series, Polish Junior Open 8., French International Ladies Championship – Rotschild Trophy 18.)

Az Év Golfeseménye: European Young Masters - Royal Balaton Golf & Yacht Club
(29 ország, 106 versenyző, az EGA vezérkar dicséretét kiérdemelte)

Az Év Profi Golfjátékosa: Hahn Roland Profi Magyar Golf Sport Egyesület
(Pillsner Urquelle Tour 1.)

Az Év Klubmenedzsere: Sarlós Péter - Royal Balaton Golf & Yacht Club
(European Young Masters sikeres megrendezése három alkalommal (2010-2012))

Az Év Golfedzője: Damian MacPherson
(2012-ben öt tanítványa került be a válogatottba, közülük az egyik az Év Felfedezettje lett, egyedülálló szaktudással és tapasztalattal rendelkezik)

(Forrás: golf szövetség)