Svédország - Svájc döntő a vb-n

Svédország - Svájc döntő a vb-n

2013. 05. 19.
Megosztás

A svéd válogatott jutott elsőként döntőbe a finn-svéd közös rendezésű jégkorong-világbajnokságon.

A szombati elődöntős program nyitányán a két házigazda válogatottja feszült egymásnak, igaz ezúttal a svédek játszottak ténylegesen odahaza, mivel a legjobb négy között Stockholmban zajlanak a küzdelmek.

A hazai együttes az első és a második harmadban is ütött egy-egy gólt Loui Eriksson jóvoltából, majd a harmadiknak a legvégén, amikor a finn kapus már lekorcsolyázott, az addig két gólpasszt adó Henrik Sedin is betalált - Loui Eriksson átadásából.

A szombati második mérkőzésén a svájciak három góllal verték az amerikaiakat azt követően, hogy hét csoporttalálkozójukat sikerrel vívták meg, majd a negyeddöntőben a cseheket búcsúztatták. A gólokat Nino Niederreiter, Julian Walker és – az utolsó percben, üres kapuba – Reto Suri szerezte. A svájciak nagy sikert arattak a döntőbe kerüléssel, mert az eddigi legjobb eredményük harmadik hely volt, legutóbb 1953-ban végeztek dobogón.

Eredmény, elődöntő:

Svájc – Egyesült Államok 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)
Svédország-Finnország 3-0 (1-0, 1-0, 1-0)

A vasárnapi program:
a 3. helyért:
Finnország-Egyesült Államok 16.00
döntő:
Svédország-Svájc 20.30

(Forrás: MTI)