Svédország túl nagy falatnak bizonyult, az ötödik helyért folytatja a magyar csapat

Svédország túl nagy falatnak bizonyult, az ötödik helyért folytatja a magyar csapat

2013. 01. 03.
Megosztás

Akárcsak a finnek, a svédek is az első harmadban nyerték meg a meccset - Magyarország az ötödik helyért csatázhat

Az északiak ellen nem igazán megy az első harmad. Míg Kanada és Németország ellen is "csak" -1-gyel zárta a vb-mérkőzések első periódusát válogatottunk, addig a csoportkör zárótalálkozóján a finnek, majd a negyeddöntőben a svédek is 3:0-ra lépték le csapatunkat 20 percnyi játék után.

Molnár Mónika szinte még az első lépéseket sem tette meg élete első vb-negyeddöntőjén, 12 másodperc múlva már korcsolyázhatott is ki a büntetőpadra - akadályozásért küldte le a holland vezetőbíró, Debby Hengst a pályáról.
A büntetés idejét aztán ugyan sikerült kihúzni, így papíron egyenlő létszámnál szerezték meg a skandinávok a vezetést, ám mindössze három másodperc telt el a büntetőpad ajtajának kinyílása és a találat között, így a háromkoronások kihasználták, hogy még nem sikerült visszaállni öt az ötre.
A tizenegyedk percben aztán megduplázódott az előny, Maja Jakobsson talált Németh Anikó kapujába. A harmad egyébként igen nagy százalékát hátrányban töltötte a pirosmezes magyar csapat - Pintér Lilit és Huszák Alexandrát kétszer-kétszer, Molnár Mónikát pedig (mint azt már fentebb is írtuk) egyszer küldték ki a játékvezetők.
Két, öt az öt ellen szerzett gólt követően négy a négyen is sikerült betalálniuk az északiaknak: a 19. perc elején Olivia Carlsson kezdte korábban a szünetet, mint a többiek, társai azonban nem sokkal a harmad vége előtt megszerezték a harmadik találatot is: Amanda Lundström gólja pedig lélegtanilag is a legrosszabbkor érkezett. Huszák Alexandra büntetéséből öt másodperc volt még hátra...
Kapott egy gólt a harmad elején, egyet a közepén, egyet pedig a végén a magyar válogatott - ez pedig sorsdöntőnek bizonyult.
Sokatmondó a kapuralövési statisztika is: míg az észak-európaiak 18(!) lövést tűztek a magyar kapura, addig mi egyetlen egyet...

A második harmad csak három kiállítást (ezúttal ők ültek többet a padon) hozott, és némiképp csökkent is a svéd fölény. Mivel azonban gól nem született, így a harmadik játékrésznek is -3-mal kellett Pintér Liliéknek nekivágni.

A záró periódusban még az is belefért a tavalyi bronzérmeseknek, hogy kihagyjanak egy büntetőt (Julia Lennartsson volt a "tettes" - de mindemellett jár az elismerés Németh Anikónak is!), ám végül az 55. percben tették biztossá győzelmüket a skandinávok.
Svédország győzelmének köszönhetően ott van a legjobb négyben, pénteken már a döntőért lép jégre - nekünk pedig maradt az ötödik helyért vívott helyosztó.
Az ötödik helyért pénteken lép jégre a magyar U18-as válogatott, az ellenfél ismét Finnország lesz.

Magyar női jégkorongozók eddig semmilyen korcsoportban nem szerepeltek a legmagasabb osztályban. A 18 éven aluliak az élvonalban maradással teljesítették a célkitűzést.

A finneket legyőző csehek az Egyesült Államokkal találkoznak az elődöntőbe, a mieinket legyűrő svédek Kanadával. A döntőt és a bronzmérkőzést január ötödikén, szombaton rendezik.

NŐI U18-AS JÉGKORONG-VB, FINNORSZÁG

NEGYEDDÖNTŐ
Finnország–Csehország 3–5 (2–2, 0–0, 1–3)
Svédország–MAGYARORSZÁG 4–0 (3–0, 0–0, 1–0)

Január 4 (péntek)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (Heinola)

14:30 Kanada–Svédország
18:30 Egyesült Államok–Csehország

AZ ÖTÖDIK HELYÉRT (Vierumaki)

14:00 Finnország–MAGYARORSZÁG

A HETEDIK HELYÉRT (Vierumaki)
2. mérkőzés

17:30 Oroszország-Németország

(Forrás: icehockey.hu)