Sydneyben büszkék az olimpiai örökségre

Sydneyben büszkék az olimpiai örökségre

2014. 10. 04.
Megosztás

A napokban volt tizennégy éve, hogy véget ért a sydneyi nyári olimpia, és az ausztrálok továbbra is rendkívül büszkék az utána hagyott örökségre.

Az Olimpiai Parkot például az olimpiára építették és több sportesemény helyszíne volt. Ma különböző reklámcélokat szolgál, valamint sportversenyek és koncertek rendezésére is alkalmas. Évente nagyjából hatezer eseményt rendeznek a parkban, melyekre közel 14 millió látogató érkezik.

Az olimpia hatására immár a környezetvédelemre is jóval nagyobb figyelmet fordítanak a városban, illetve számos további parkot hoztak létre, de a sportolók száma is jócskán megugrott.

Alan Marsh, a Sydney Olimpia Park Hatóság vezetője szerint ezek a sikerek annak köszönhetőek, hogy annak idején tudatosan készültek az olimpiára.

„Sydneyben volt az első olyan olimpia, ahol a vezetők már a nevezésnél is gondoltak az olimpia utáni időkre, és a jelentkezésbe is belefoglalták terveiket. Mindent már az játékok előtt megterveztek, gondoltak a környezetvédelemre, a létesítmények későbbi kihasználására.”

Az elkövetkezendő időszakra vonatkozóan már újabb elképzeléseik vannak, amit a Master Plan 2030 tervezetben foglaltak össze, annak érdekében, hogy az Olimpiai Parkot tovább tudják fejleszteni. A céljuk, hogy 2030-ra a park 50 ezer munkást, diákot, helyi lakost tudjon foglalkoztatni és még napi 25 ezer látogatót fogadhasson.

(MOB)