Szabadidősport: Pakson már készülnek az idei Atomfutásra

Szabadidősport: Pakson már készülnek az idei Atomfutásra

2013. 05. 14.
Megosztás

A tavalyi bemutatkozás után idén is megrendezik Pakson az Atomfutás elnevezésű sportrendezvényt, amely szorosan összekapcsolódik idén is a város hagyományos programjával, a Kenyér-, Hal-, és Borünneppel.

A két rendezvényt 2013. szeptember 13-14-én tartják, a központi hely pénteken a Sárgödör tér, szombaton pedig az Atomerőmű Sportcsarnok melletti füves terület lesz. Az eseményen a gasztronómia és a futás mellett számos kulturális műsorral is készülnek a szervezők, a szombati est fénypontja a Csík zenekar fellépése lesz.

Ez a paksi Fabró Pincében rendezett sajtótájékoztatón hangzott el, amelyen jelen volt Tell Edit, Paks város alpolgármestere, Czink Dóra turisztikai referens, dr. Kovács Antal, az Atomerőmű kommunikációs igazgatója és Scheffer István, BSI futónagykövet, a verseny ötletgazdája, főszervezője.

Az Atomfutás útvonalait ezúttal is úgy jelölték ki, hogy a futók megismerhessék Paks város nevezetességeit. A tavaly megismert távok mellett új versenyszámok, plusz a BrutálAtom, amely igen látványos, közönségbarát eseménynek ígérkezik. Lesznek gyermektávok, a felnőttek pedig koruktól, testi adottságaiktól, felkészültségüktől függően különböző hosszúságú pályák teljesítését vállalhatják, a 3.5 kilométerestől a 31.6 kilométeresig.

A helyiek már megkedvelték a programot, kétezer embert mozgatott meg az esemény, idén a szervezők szeretnék, ha távolabbi országrészekről is fogadhatnának látogatókat, versenyzőket.
Ennek érdekében tanulmányutat szerveztek tíz újságírónak, akiknek különböző kulturális, kulináris és sportprogramon keresztül mutatták be a város nevezetességeit, érdekességeit. A programot a Magyar Turizmus Zrt., az MVM Paksi Atomerőmű és Paks Város Önkormányzata támogatta.

A Kenyér-, Hal- és Borünnepet tavaly rendezték meg először együtt az Atomfutással. A párosítás sikeresnek bizonyult, így az idén is hasonlóképpen alakul a program: szeptember 13-án a gasztronómiáé, szeptember 14-én a sporté lesz a főszerep Pakson. A szervezők azt szeretnék, ha nemcsak jönnének és mennének, hanem egy-két vendégéjszakát is a városban töltenének az ideérkezők. Tolna megyében Paks áll a legjobban szálláshelyek tekintetében. A négycsillagos Erzsébet Nagy Szállodától a kisebb vendégházakig mintegy 250-300 személyt tudnak elhelyezni, a közeli településeken pedig még egyszer ennyit.

(Forrás: NSO)