Szabó Bence a Sportcsillagokról, Tokióról és az új vívó szakvezetésről

Szabó Bence: Budapest számára nemcsak a részvétel, hanem a győzelem is fontos

2015. 12. 10.
Megosztás

Szabó Bence, a MOB főtitkára a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) tartott szakmai konferencián kijelentette, Budapest számára nemcsak a részvétel, hanem a győzelem is fontos a 2024-es olimpiarendezéssel kapcsolatos nemzetközi versenyfutásban. A szakmai fórumot a kétszeres olimpiai bajnok sportvezető nyitotta meg, majd a MOB részéről előadást tartott Siklós Erik marketing és kommunikációs igazgató is.

Szabó Bence a budapesti olimpiarendezéssel kapcsolatban úgy véli, ez közel sem lehetetlen küldetés a főváros számára, kemény munkával, összefogással megvalósítható.

Fürjes Balázs, a 2024-es budapesti olimpiapályázat vezetője szerint a magyar főváros valós eséllyel bír a rendezési jog elnyerésére, és örömmel tapasztalja, hogy egyre több magyar ember hisz a pályázat sikerében. A kiemelt kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos az eseményen elmondta, az Ipsos szerdán közzétett közvélemény-kutatása bizakodásra ad okot, miszerint a magyar emberek 60 százaléka örülne, kétharmada pedig büszke lenne arra, ha Budapest adhatna otthont a kilenc év múlva esedékes játékoknak. Kiemelte, az országhatárokon túl is komolyan számolnak Budapesttel, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjai, a nemzetközi szakszövetségek és a NOB nemzetközi partnerei nélkül nem is lenne lehetséges a rendezési jog elnyerése 2017 szeptemberében.

A budapesti pályázat vezetője aláhúzta, valamennyi rivális, Los Angeles, Párizs és Róma is képes lenne otthont adni az ötkarikás játékoknak a NOB reformprogramja nélkül, Magyarország számára viszont az Agenda 2020 nyitotta meg az utat, hogy egyáltalán pályázhasson. "A riválisaink kivétel nélkül rendeztek már olimpiát; ezt ők érvként használják, az én szememben viszont ellenérv. Mi azt az ajánlatot tudjuk tenni a NOB-nak, hogy mi leszünk azok, akik megvalósítják az Agenda 2020 gazdaságos olimpia reformját, átültetjük azt a valóságba. Ha valóban az a cél, hogy Budapest méretű nagyvárosok is rendezhessenek olimpiát, akkor mi meg tudjuk ezt csinálni, készen állunk rá. Tegyük együtt valósággá a gazdaságos olimpiát!" - fogalmazott Fürjes Balázs.

Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója előadásában kiemelten fontosnak ítélte a társadalmi párbeszéd folytatását, mint a "Budapest 2024"-hez kapcsolódó magyarországi kommunikáció egyik legfontosabb elemét, ugyanakkor hangsúlyozta, nagyon következetes és összehangolt munkára van szükség a nemzetközi porondon is, hiszen a végső döntést a NOB-tagok hozzák meg 2017-ben, Limában.

"A magyar embereket tájékoztatni kell, és az olimpiarendezés mellé kell állítani, de a győzelemhez a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjait valamint a sportágak nemzetközi szövetségeinek vezetőit is meg kell győzni" - hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

"A sikeres rendezéshez elengedhetetlen szükség van 'kiművelt emberfőkre', innovatív ötletekre, kreativitásra, és az egyetem ebben messzemenőkig partner" - hívta fel rá a figyelmet Józsa János, a BME rektora.

Katona Zoltán, a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég vezető szakértője - aki maga is részt vesz a pályázat kidolgozásában - ígéretet tett arra, hogy a múlt hibáiból tanulva egyetlen felesleges beruházás sem valósulna meg a játékok kapcsán.

A BOM a Magyar Sportért Alapítványt elnöklő Szalay-Berzeviczy Attila előadásában rámutatott, a korábbi játékokkal kapcsolatban számos tévhit kering, és nemcsak Budapest, de Magyarország is rengeteget profitálna az első közép-európai olimpiából.

Az előadásokat kerekasztal-beszélgetés zárta, melyet Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója vezetett. A szakmai fórumon kifejtette a budapesti olimpiarendezéssel kapcsolatos véleményét Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, András Krisztina sportközgazdász, valamint Kovács Antal, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán olimpiai bajnok sportoló is.

A beszélgetés alkalmával élőben kapcsolták a San Francisco-ban élő Tarics Sándort, a világ legidősebb olimpiai - egyben vízilabdázó - bajnokát, aki mint egykori műegyetemista, lelkesen áradozott egyetemi éveiről, és elmondta, őt a BME tette emberré. A 102 éves bajnok sok sikert kívánt a budapesti olimpiarendezés pályázatához.

(MOB-MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter, archív)