Szabó Bence is gratulált a magyar úszósikerekhez

2014. 12. 12.
Megosztás

A MOB főtitkára, Szabó Bence is gratulált a magyar úszóknak a hazai szövetség, rendkívül sikeres dohai, rövid pályás világbajnokság apropójából rendezett csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A magyar válogatott a katari országban a vasárnap zárult világversenyen 11 medált, köztük 6 arany-, 3 ezüst-, és két bronzérmet nyertek. Nyolcat szerzett Hosszú Katinka 4 arany, 3 ezüst és 1 bronz megoszlásban, aranyérmes lett Gyurta Dániel és Bernek Péter is, Verrasztó Dávid pedig harmadikként zárt.

Simicskó István sportért felelős államtitkár úgy fogalmazott, hogy a legjobb magyar úszók 2014-ben is kitettek magukért, a kormánynak pedig - a jó munkamegosztás keretében - az a dolga, hogy anyagilag és létesítményekben is biztosítsa a feltételeket. "Az idén 640 millió forintot kapott a magyar úszósport, s további 15 milliót a balatoni nyíltvízi vb-re, de minden forint megtérül, az eredmények önmagukért beszélnek."

A sajtóeseményen Kiss László szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy mind a négy nagy versenynek, a felnőtt Európa-bajnokságnak, a nanjingi ifjúsági olimpiának, az ifi Eb-nek és a rövidpályás vb-nek is voltak magyar győztesei. A szakvezető az érmesek mellett külön megdicsérte a válogatott két legfiatalabb tagját, a két 13 esztendős lányt: Késely Ajnát és Gyurinovics Fannit is. "Tíz korosztályos csúcsot úsztak, sokat tanultak a vb-n, s bízom benne, mindketten ott lesznek azok között, akik továbbviszik a magyar úszósport magas szintű nemzetközi eredményességét" - mondta a kapitány.

A sajtótájékoztatón Szabó Bence Hosszú Katinkáék teljesítményét méltatva gratulált a hazai úszósport eredményességéhez, mely a riói ciklus felénél azt mutatja, a magyar úszók a világ legjobbjai között vannak mind a felnőtt, mind pedig az utánpótlás-korosztályok világversenyein.

A MOB főtitkára felidézte, hogy 2013-ban afféle „kabalaként” tartott a magyar delegációval, amikor a 2021-es vb-ért kandidáltunk Barcelonában, ahol ő korábban olimpiai bajnok lett. „Azóta minden kiemelkedő eseményen ott lehettem Gyárfás Tamás elnök úr meghívására, most viszont egy hivatalos esemény, majd egy betegség miatt végül nem tudtam elutazni Dohába – de persze kiderült, az úszók eredményessége nem kabalákon múlik; az elvégzett munka garantálja a kimagasló eredményeket.”

(MOB-MUSZ-MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)