Szabó Bence: Közös gondolkodásra és együttműködésre törekszünk a szövetségekkel

Szabó Bence: Közös gondolkodásra és együttműködésre törekszünk a szövetségekkel

2014. 10. 29.
Megosztás

Szabó Bence vezetésével értekezletet tartott a MOB a sportági szakszövetségek főtitkárai részére. A napirendek közt olimpiai események és szakmai programok szerepeltek. A MOB főtitkára több alkalommal hangsúlyozta, a szervezet közös munkára, gondolkodásra, felelősségvállalásra és együttműködésre törekszik a szövetségekkel.

Az első napirendi pont a riói olimpiai felkészülést állította középpontba. Mint Szabó Bence elmondta, Tobai-Sike Renáta sportlövő és Berecz Zsombor vitorlázó szerzett eddig kvótát a riói játékokra. A főtitkár arról is tájékoztatott, hogy a riói konzul is segítséget ígért a magyaroknak. Folyamatban van az edzőtábori lehetőségek feltérképezése, melyet a helyi viszonyok megismerése miatt javasol a sportágaknak. December 15-16-án Borkai Zsolt MOB-elnök vezetésével, delegáció keretében Szabó Bence és dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató Rióba utazik, hogy a helyi szervezőkkel tárgyaljon. Elhangzott az is, hogy a közeljövő sporttudományi konferenciáit is Rio jegyében rendezik. A főtitkár a kvalifikációs időszak tekintetében is közös munkára inspirálta a szövetségeket. A sportvezető elmondta, a 2016-os olimpiára külön sportolói szerződéseket nem fog kötni a MOB, mivel a sportolók várhatóan a Gerevich-ösztöndíj programból fognak kikerülni. Szabó Bence Rio esetében is hangsúlyozta a doppingmentes felkészülés jelentőségét, a zéró tolerancia elvét, továbbá, hogy 2015-től új, az eddigieknél szigorúbb WADA-kódex lép életbe. A Magyar Antidopping Csoport december elején tart dopping-ellenes konferenciát.

Siklós Erik a riói témához kapcsolódóan elmondta, a MOB következetesen védi az olimpiai szimbólumokat. A szervezet marketing és kommunikációs igazgatója nyomatékosan kérte a szövetségeket, tartassák be sportolóikkal a szabályokat, ne engedjék a jogsértő magatartást. Példaként említette az autóra történő riói olimpiai és Magyar Csapat-logó kihelyezését. Az igazgató azt is elmondta, augusztusnban Szabó Bencével Németországban tárgyaltak az adidasszal. A megbeszélésen kiderült, összesen hat országot öltöztet a riói olimpiára a márka. A dizájnban, a színvilágban változás várható - szakítva a bordó szín dominanciájával -, trendi, XXI. századi, a nemzeti színeket felhasználó sportruházatot kap a magyar delegáció. Siklós Erik a riói játékokkal kapcsolatban egységes kommunikációra kérte a szövetségeket.

Az értekezlet résztvevői a jövő évi, bakui, I. Európa Játékokat is tárgyalták. Az előkészületeket, a szervezést a MOB megkezdte. Fábián László csapatvezető elmondta, a kvalifikáció szépen alakul, nagy és erős csapat utazhat Azerbajdzsánba. A delegáció 150, akár 200 sportolót is magában foglalhat. A MOB elnöksége korábban már határozott a részvételről, mely a magyar sportnak azért is jelentős, mivel kilenc sportágban lehet kvótát szerezni a riói játékokra. A MOB sportigazgatója azt is megjegyezte, az Európa Játékok tekintetében nem várható állami jutalmazás, az ide vonatkozó rendeletben nem szerepel a multisport-esemény, hosszú távon azonban, amennyiben a verseny kiforrja magát, lehet rá lehetőség. "Olimpia szintű eseményt szerveznek az azeriek, XXI. századi létesítményekkel" - húzta alá a sportvezető.

Szabó Bence hozzátette, új rendezvényt jelet az Európa Játékok, melyet a Pánamerikai és az Ázsiai Játékok mintájára hozott létre az Európai Olimpiai Bizottság. "Jó kezdeményezés, de heterogén esemény, aminek még nem látjuk a sportszakmai értékét. Az azeriek biztos nagyon jó házigazdák lesznek!" - fogalmazott az olimpiai bajnok vívó sportvezető.

Az olimpiai események tárgyalása a 2015-ös téli és nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivállal folytatódott. Dr. Nagy Zsigmond bevezetőjében azt mondta, a páratlan években már megszokhattuk, hogy EYOF-on vesz részt a magyar ifjúsági csapat, az esemény kiváló alkalom a tehetségek kiválasztására. A téli EYOF-on műkorcsolyában, snowboardban, alpesi síben, síugrásban, sífutásban és biatlonban várható magyar részvétel, edzőkkel együtt mintegy húszfős csapattal lehet számolni. A nemzetközi igazgató elmondta, a konzultációk már elkezdődtek az érintett szövetségekkel, a következőre november 4-én, 10 órától kerül sor a MOB tanácstermében. A nyári EYOF-ról 2015. február 10-én, 11 órától tart a MOB megbeszélést. A jövő nyári eseményen hat egyéni és három csapatsportág szerepel a programban. "A 2015-ös EYOF azért is fontos Magyarország szempontjából, mert a 2017-es, győri rendezésű fesztivál előtt ez lesz az utolsó EYOF-szereplésünk, ami komoly tapasztalat és próbatétel lesz számunkra a jövő szempontjából" - emelte ki dr. Nagy Zsigmond.

A konzultáción a kiemelt sportágfejlesztés (KSF) és a felzárkóztatási program is terítékre került. Szabó Bence a témában innovatív gondolkodást kért a szövetségektől, valamint a sportágak tudományos hátterének erősítésére inspirálta a sportvezetőket.

A MOB által koordinált Kiemelt Edző Program (KEP) és a Gerevich-ösztöndíjrendszer közös napirendként került a jelenlévők elé. A 2013 őszén indult KEP-ben jelenleg 162 edző érintett. A program az edzők számára szakmai továbbképzéseket is biztosít, 70 órányi térítésmentes videóhoz, előadásanyaghoz, letölthető telefonos alkalmazáshoz ad hozzáférést. Dr. Bartha Csaba kritikusan fogalmazott néhány - nem nevesített - szakemberrel szemben, akik az adminisztrációs kötelezettségeiknek és a MOB által biztosított szakmai lehetőségeiknek hiányosan tesznek eleget. A MOB sportigazgató-helyettese elmondta, a MOB kiforrott szakmai kompetenciával alkotta meg a programot, a szervezet a londoni olimpia idején tette le a magyar sport hosszútávú stratégiáját, melyben kiemelt jelentőséggel bír az edzők elismerése, képzése, finanszírozása. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján azonban a programban átalakítás várható. Szabó Bence közös gondolkodásra, együttműködésre kérte a sportágak érintett képviselőit. "Mindenki úgy dolgozzon, hogy a magyar sportot szolgálja!" - fogalmazott a MOB főtitkára.

A szakmai továbbképzéseket taglaló napirend középpontjában a MOB és az idén újra önálló Testnevelési Egyetem együttműködésének lehetősége szerepelt. Az egyeztetéseken a MOB-ot dr. Bartha Csaba képviseli, aki elmondta, november 6-án lesz a TF-en rektorválasztás, a tisztségre Mocsai Lajos és Csende Zsolt személyében ketten pályáznak. A MOB régi vágya - amit a ksf-megbeszélések alkalmával is hangoztat - egy XXI. századi modern edzőképzés alapját szolgáló sporttudományi bázis létrehozása, melyben az olimpiai bizottság innovatív szakmai partnerként venne részt.

A megbeszélésen a tagozati konzultációkról is szó esett. Fábián László sportigazgató elmondta, ebben az olimpiai sportágak mellett minden, a MOB struktúrájához tartozó tagozat érintett, így közel 120-130 szövetséggel, sportszervezettel ülnek tárgyalóasztalhoz az őszi egyeztetések folyamán december közepéig, a fő téma a 2014-es év eredményei, a jövőt érintő tervek. A szakmai és pénzügyi beszámolók alapján összesített beszámoló készül.

Az utolsó témakört a szövetségek pénzügyi elszámolásairól szóló ismertető - szerződéskötések, utalások - jelentette, melynek során dr. Géczi Mariann adott tájékoztatást. A MOB osztályvezetője elmondta, időrendi táblázat készült a határidők pontos betartásának elősegítése céljából, az alapvető dokumentumok pedig a mob.hu oldalon a Közérdekű menüpontban megtalálhatók.

(MOB/Vasvári Ferenc)