A MOB megtartotta az utolsó csapatgyűlést Tokió előtt

Szabó Gabriella: 25 évet lezárok

2020. 06. 18.
Megosztás


A Magyar Kajak-Kenu Szövetség székházában csütörtökön bejelentette visszavonulását a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Szabó Gabriella. A Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlésének és Sportolói Bizottságának tagját az olimpiai család részéről Vékássy Bálint, a MOB főtitkára méltatta. A sajtóeseményen a sportág prominensei és bajnokai mellett részt vett Kulcsár Krisztián a MOB, Schmidt Gábor az MKKSZ és Őze István, az Újpesti Torna Egylet első embere is.

„A riói olimpia után, az elmúlt években igen hullámzó volt a teljesítményem. Emellett azt is nehezen éltem meg, hogy elhalasztották a tokiói olimpiát egy évvel. Két hónapig húztam a döntést, de most meghoztam: 25 évet lezárok” - így jelentette be el-elcsukló hangon az élsporttól való visszavonulását Szabó Gabriella. Hozzátette: döntését megalapozta, hogy napról napra élte meg, nem tudja végigcsinálni az olimpiai felkészülést. „Harmincnégy éves leszek, most lettem felnőtt, előre tekintek” - mondta.

A háromszoros olimpiai, 9-szeres világ- és Európa-bajnok, Európa Játékok-győztes sportoló a jövőjével kapcsolatban arról beszélt, hogy nem szeretne a sportágától elszakadni, „szívesen beül a motorosba, és segíti a fiatalokat”. A MOB Közgyűlésének és Sportolói Bizottságának tagjaként arra is kitért, igen nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy az ötkarikás szervezetben dolgozhat. „Szívesen látnék el feladatokat az olimpiai mozgalomban a jövőben is.”

A londoni és riói olimpia időszakában szövetségi kapitány Storcz Botond úgy fogalmazott, „nem akart volna Gabi ellenefele lenni”. A szintén háromszoros olimpiai bajnok kajakozó azt mondta a korábbi versenyzőnőről, hogy nagy magabiztosság, és a szó nem rossz értelmében vett pimaszság jellemezte, aki minden egyes versenyre nagyon komolyan felkészült. „1997-ben még Gabi állt nálam sorba autogrammért, most én teszem ezt” - mondta, majd köszönetét fejezte ki az eredményes pályafutásért.

Hüttner Csaba, jelenlegi szövetségi kapitány azt hangsúlyozta, hogy a női kajakosoknak „támaszkodni lehetett Gabira, aki Rióban aranyéremhez segítette társait, többek közt a betegen rajthoz álló Kozák Danutát is. „Egyetlen olyan női négyes volt, amiért nem izgultam olimpián vagy világbajnokságon, abban ott ült Gabi is” - hangsúlyozta a szakember.

Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Vékássy Bálint főtitkár is. „Ritka helyzet, amikor egy eseményen a MOB elnöke is jelen van, mégis én mondok köszöntőt, ez most azért alakult így, mert sok közös történetem van Gabival” - mondta a szervezet főtitkára, aki korábban maga is kajakozó, illetve a szövetség egyik vezető munkatársa is volt. Vékássy Bálint az olimpiai család nevében köszönte meg Szabó Gabriella eredményes pályafutását, és biztosította őt arról, hogy a civil életbe való beilleszkedésben a MOB minden tőle telhető támogatást meg fog adni. Úgy fogalmazott: „most egy sok ígérettel teli civil élet kezdetét ünnepeljük, mintsem a múlt lezárásán búslakodjunk”.

Vékássy Bálint kifejtette, Szabó Gabriellának minden olyan képessége megvan, ami egy sikeres civil életre predesztrinálja. „Gabi egyik kiemelt tulajdonsága az alázatosság. Látjuk, hogy nagyon aktív a sportolói bizottságunkban is, az olimpiai mozgalomban továbbra is számítunk rá.”

A sportvezető emlékeztetett rá, hogy magyar női kajakozók 1992-ben a barcelonai olimpián, az eseményen is résztvevő Dónusz Évával felálló négyessel nyertek először aranyat, majd hosszú évek múlva Londonban a Szabó Gabriellával sztrókoló négyes jegyezte újra az ötkarikás győzelmet, amit Rióban is megismételtek.

A Junior Prima-díjas Szabó Gabriella a KSI-ben kezdte sportolói pályafutását, majd a Dunaferr és a Budapesti Honvéd SE versenyzője lett, az utóbbi két évben pedig az UTE-ban kajakozott. A napokban 135 esztendős lila-fehér egyesület képviseletében Őze István klubigazgató, majd a szövetség nevében Schmidt Gábor elnök és Baráth Etele, a szövetség közgyűlésének első embere virágcsokorral köszöntötte Szabó Gabriellát.

Az eseményen a háromszoros olimpikon pályafutásának legnagyobb olimpiai sikereire fénykép- és videó-összeállítás emlékeztetett.

Szabó Gabriella Pekingben ezüstérmes, Londonban és Rióban aranyérmes lett a női négyessel 500 méteren, párosban pedig szintén olimpiai bajnoki címet nyert 2016-ban. Kilencszeres világbajnok, egyszeres vb-ezüst- és bronzérmes; Európa-bajnokságokon 9 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzérmet számlál.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)