Szabó Lászlót választották újabb négy évre a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének

Szabó Lászlót választották újabb négy évre a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének

2016. 12. 12.
Megosztás

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) 2016. december 12-i nyilvános közgyűlésén, a sporttörvény módosításának megfelelően módosította az alapszabályát és köztestületté alakult. A tisztújításon a küldöttek 25 szavazattal Szabó Lászlót, az MPB elnökét választották a szervezet elnökének további négy évre, Deutsch Tamás alelnök is folytatja munkáját.

A Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület a jövőben a teljes magyar fogyatékos sport képviseletéért és irányításáért lesz felelős, immáron 33 tagszervezettel és új logóval folytatja a fogyatékos sport fejlesztésének koordinációját.

A nyilvános közgyűlésen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár méltatta a Magyar Paralimpiai Bizottság munkáját. Az államtitkár jelezte, hogy a kormány eddig is és ezután is minden segítséget megad a fogyatékos sport fejlesztéséhez.

Az alapszabály módosításának megszavazása után a köztestületi küldöttek, immár kiegészülve a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (SO), a Magyar Szervátültetettek Sportszövetsége (MSZSSZ), a Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége (FMSZ), a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) és a Sportegyesületek Országos Szövetségének küldötteivel (SOSZ) Szabó Lászlót elnökké, Deutsch Tamást pedig alelnökké választotta.

A Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület elnökségi tagjai közé választották Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszót, dr. Ralovich Zsoltot, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatóját, dr. Kósa Ádám Európa Parlamenti képviselőt, Christopher Mattheisent, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatóját, Dr. Nátrán Rolandot, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnökét, Nyírő Zsoltot, a Magyar Hallássérültes Sportszövetségének ügyveztőjét, Toponáry Gábort, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének ügyvezető elnökét, Berente Juditot, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnökét, Lengyel Lajost, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség elnökét és Dr. Kokas Péter gasztroenterológus sebészt és dr. Égeni Attila jogászt. Az MPB új felügyelő bizottságot is választott, melynek elnöke dr. Gudra Tamás, a Magyar Labdarúgó Szövetség gazdasági igazgatója lett.

Szabó László megválasztásakor ismertetett programjában az MPB feladatai között jelölte meg a fogyatékos sportolók társadalmi ismertségének további növelését és egy olyan stratégia kidolgozását, amely 2024-ig jelöli ki a magyar fogyatékos sport fejlesztésének irányait. Az MPB elkötelezett a budapesti paralimpia 2024-es megrendezése mellett.

"Nagyon köszönöm a bizalmat! Erős, határozott és derűs vezetője szeretnék lenni a köztestületi rangra emelt, immár az összes fogyatékossági ág sportját képviselő szervezetnek! Minden segítségre, ötletre, jó szóra szükségünk van! Hajrá! Minden sport mindenkié!" - ossztotta meg a régi-új elnök a Facebook-oldalán.

A közgyűlés egy tartózkodás mellett elfogadta a riói paralimpiáról szóló beszámolót. A játékokon Magyarország 12 sportágban 43 versenyzővel képviseltette magát, akik egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzérmet nyertek, ezzel a 47. helyen végeztek a 162 résztvevő nemzet rangsorában.

Az eseményen részt vett Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a NOB magyar tagja, és Fábián László, a MOB sportigazgatója is.

(Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület-MOB-MTI)