Szalai és Dombvári marad Magyarországon

Szalai és Dombvári marad Magyarországon

2012. 10. 25.
Megosztás

Szalai Tamás és Dombvári Bence (a képen) több mint egy héttel ezelőtt pályaavatón járt Bakiban, ahol az azeri szövetség honosítási ajánlattal várta a Bp. Honvéd fiataljait. Az ügy nagy port vert fel idehaza, ami érthető az augusztus óta tartó páratlan kivándorlási hullám láttán.

Kedden a két fiatal, edzőjük, Kiss István és Horváth Gábor szakosztályvezető leült megbeszélni az ügyet, ezt követően a versenyzők úgy döntöttek, maradnak Magyarországon.

„Tamásék elmondták, hogy szeretnének Magyarországon és a Honvédnál maradni, hiszen csak azért mentek ki, hogy szétnézzenek, igazából nem is vették komolyan fontolóra az azeriek ajánlatát. Mindenesetre a srácok eljárását nem tartom korrektnek, remélem, tanultak ebből az ügyből, és azt is megértik, ha ezek után némi büntetés vár rájuk" – mondta Horváth Gábor szakosztályvezető.

(Forrás: MTI)