Szász Emese visszatér a pástra, célja az olimpiai részvétel

Szász Emese visszatér a pástra, célja az olimpiai részvétel

2020. 03. 04.
Megosztás


A hétvégén Budapesten, a Ludovika Arénában rendezik a WestEnd férfi és női párbajtőr egyéni Grand Prix-viadalt, ahol visszatér a pástra az olimpia bajnok Szász-Kovács Emese.

A riói bajnoknő a 2017-es világbajnokságon versenyzett legutóbb, majd 2019. augusztus 20-án adott életet ikergyermekeinek: Maja Magdolnának és Levente Győzőnek. Alig hat hónappal a szülése után a hétvégén pástra lép a GP-viadalon.

Emese Peterdi András irányításával megpróbálja kiharcolni a tokiói kvalifikációt. Ennek első állomása a budapesti viadal lesz, majd Taskent következik. Ha sikerül a két versenyen jól szerepelnie, akkor a szakvezetésen a sor, hogy eldöntse, Emese vagy valamely másik, fiatal vívónő képviselheti hazánkat április 18-án a madridi európai olimpiai kvalifikációs viadalon, ahonnan a torna győztese harcolja ki az olimpiai részvétel jogát.

„Nagyon jól érzem magam. Örülök, hogy végül is úgy döntöttem, visszatérek. Legutóbb 2006-ban vívtam selejtezőt ezen a versenyen, érdekes lesz újra ebben a helyzetben lenni. Szeretnék úgy vívni, hogy majd én kapjam a lehetőséget arra, hogy a zónakvalifikációs versenyen elindulhassak" - mondta az olimpiai bajnok.



A férfiak versenyén ott lesz a mezőnyben Budapest világbajnoka, Siklósi Gergely. Ő már egy hétvégi közepes eredménnyel is bebiztosíthatja egyéni olimpiai szereplését. Csakhogy az ő és társai célja a március 22-ei Buenos Aires-i csapat világkupán való jó szereplés, amivel, mint együttes, megszerezhetik az olimpiai indulás jogát.

Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány ezzel kapcsolatban megjegyezte, előre nem szeret tippelni, a fiatal férficsapat teljesítménye egyelőre még hullámzó, így kétesélyes, hogy a válogatottnak sikerül-e kiharcolnia a tokiói részvételt.

A budapesti férfi és női GP-viadalon - ami péntektől vasárnapig tart - hatalmas mezőnyök gyűlnek össze: 70 ország több mint 550 vívója lép pástra. A férfi mezőnyben a világranglista első 16 helyezettje közül mindenki nevezett, a hölgyeknél csak a hongkongi Kong hiányzik, aki a rangsor 8. helyén áll.

A férfi verseny (Kulcsár Győző-emlékverseny) selejtezője pénteken 8.30-kor, a nők versenye (Sákovics József-emlékversenye) szombaton 9.30-kor kezdődik. A selejtezők a nagy mezőnyök ismeretében kora estig tartanak majd. Vasárnap a 64-es táblák 8.30-kor rajtolnak, a négyes döntőket este hat órától rendezik. Az eseményre a belépés a Ludovika Arénába ingyenes.



A párbajtőrőzök mellett a kardozók is olimpiai kvalifikációs viadalon vesznek részt a hétvégén. A férfiak eredetileg Padovába utaztak volna világkupaversenyre. A koronavírus miatt az olaszországi város lemondta a rendezést, majd Tauberbischofsheim is visszakozott. Beugróként Luxemburg rendezi meg az egyéni és csapatversenyt, ahova a magyar vb-ezüstérmes csapat teljes létszámban utazik el.

A férfi kardcsapat olimpiai részvétele gyakorlatilag biztosra vehető. A luxemburgi viadalon elég lesz csak elindulnia a gárdának. Mint Szilágyi Áron elmondta, ők már minden versenyükön az olimpiára készülnek, hogy ott minél sikeresebben szerepeljenek.

A női kardcsapat Athénba utazik. Ott a 2004. évi olimpiai komplexumban rendezik meg az egyéni és csapat világkupa-viadalt. Márton Annáéknak ez lesz az utolsó előtti megmérettetésük a kvalifikációs sorozatban. Két riválissal versengenek az olimpiai részvételért. A cél, hogy az olasz és ukrán válogatott közül valamelyiket megelőzzék, és akkor meg lesz az olimpiai részvétel. Pillanatnyilag olasz, magyar, ukrán a sorrend, de csekély pontok választják el a három nemzeti csapatot a ranglistán.

(MOB, fotók: MOB/Szalmás Péter)