Szaúdi delegáció érdeklődött a magyar példa iránt a MOB-ban

Szaúdi delegáció érdeklődött a magyar példa iránt a MOB-ban

2017. 04. 20.
Megosztás


Szaúdi sportvezetők - köztük a Szaúd-Arábiai Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatója, Abdullah al-Gamedi delegációvezető - látogattak csütörtök délelőtt a Magyar Olimpiai Bizottság székházába, ahol tájékoztatást kaptak a magyar olimpiai mozgalom több mint 120 éves történetének jelentősebb állomásairól, a MOB struktúrájáról és működéséről dr. Bartha Csaba főtikártól és dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgatótól.

A megbeszélésen részt vett a szaúdi vízilabda-szövetség elnöke, Nasszer al-Degajszer, a súlyemelő-szövetség első embere, Mohammed al-Harbi, Mohammed al-Humaidi ügyvezető igazgató, Abdulazisz al-Humaidan nemzetközi igazgató és Abdullah Aldajel PR-igazgató, valamint Fábián László MOB-sportigazgató és dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke is.

A magyar vendéglátók a sportvezetőket végigvezették a MOB-irodában, a dekoráción keresztül bemutatva egy-egy legendás bajnokunkat. Dr. Nagy Zsigmond prezentációjában ismertette a MOB több mint 120 évét, kiemelkedő sikereinket. Bemutatta a MOB hazai sportirányításban betöltött szerepét, a Magyar Olimpiai Akadémiát; ismertette a sporttámogatás rendszerét, az utánpótlás-neveléi programokat, a szigorú doppingszabályozást, a „zéró tolerancia” elvét. Elmondta, Magyarország eddig öt alkalommal pályázott nyári olimpia megrendezésére, valamint, hogy idén júliusban Győr ad otthont az első hazai ötkarikás eseménynek, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak, továbbá házigazdái leszünk az egyik legnagyobb 2017-es sporteseménynek, a FINA vizes világbajnokságnak.

„A működési mechanizmusokra, a döntéshozatali eljárásokra, sportszakmai együttműködési rendszerekre és a tokiói felkészülés irányelveire volt kíváncsi a szaúdi tárgyalópartner. Az ő kormányuk is felismerte a sport finanszírozásának kiemelt jelentőségét, egycsatornás támogatási struktúrában gondolkoznak, ennek megfelelően átszervezik az állami sportirányítást. Ehhez kértek segítséget, és tájékozódtak a magyar példa alapján” - fejtette ki dr. Bartha Csaba.

„Nagy megtiszteltetés, hogy az arab ország ilyen magas szinten képviseltette magát, és kíváncsiak voltak a magyar olimpiai mozgalomra. Köszönhető ez a korábbi, a londoni és a riói sikereinknek is, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi megítélésének, elismertségének. Érezhető, hogy a több mint kétszáz nemzet, NOB-tagország elismeri a magyar sport értékeit, érdeklődik a felhalmozott szaktudás; a jogi, adminisztrációs és sportszakmai működés iránt” - tette hozzá a MOB főtitkára.

A delegáció a megbeszélés végén találkozott a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella kajakozóval és sporttársával, a szintén ötkarikás bajnok Dombi Rudolffal.

(MOB)