Széchenyi-díjat kapott a Magyar Olimpiai Akadémia alelnöke és az orvosbizottság tagja is

Széchenyi-díjat kapott a Magyar Olimpiai Akadémia alelnöke és az orvosbizottság tagja is

2021. 08. 25.
Megosztás


Áder János, Magyarország köztársasági elnöke augusztus 20-án átadta a Széchenyi-díjakat, melyeket még március 15-én ítélték oda. A rangos elismerésben részesült dr. Szakály Sándor, a Magyar Olimpiai Akadémia alelnöke és dr. Merkely Béla, a Magyar Olimpiai Bizottság Orvosi Bizottságának tagja is.

Az államfő mellett volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A koronavírus-járvány miatt az állami kitüntetéseket idén március 15., az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója helyett az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adták át augusztus 20-án az Országház kupolacsarnokában.

Széchenyi-díjat kapott Dr. Szakály Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézete Új- és Jelenkori Történeti Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Olimpiai Akadémia alelnöke – és egyik alapítója – a Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során, a történettudomány területén végzett több évtizedes, kiemelkedő jelentőségű kutatói munkája, különösen hazánk 1919 és 1945 közötti történelmi eseményeinek, illetve a korszak politika- és sporttörténetének kutatásában elért eredményei elismeréseként.

Széchenyi-díjat kapott Dr. Merkely Béla kardiológus is, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem rektora, az Általános Orvostudományi Kar Kardiológiai Tanszékének, valamint Sportorvostan Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Orvosi Bizottságának tagja – a riói és a tokiói magyar olimpiai küldöttség orvoscsapatának tagja – Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során elért, nemzetközileg is nagyra értékelt kardiológiai kutatási eredményei, elhivatott oktatói munkája, valamint kiemelkedően eredményes intézményvezetői és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként.

(MOB, MOA; fotó: MTI/Soós Lajos, Bruzák Noémi)